Élesedik az esetlegesen felszabaduló BL-főtáblás helyért folyó verseny – és most, hogy visszaszereztük a minket megillető első helyet, érdemes is megnézni, hogyan állunk.
Mint ismert, ha a Bajnokok Ligáját egy bajnoki eredménye alapján is BL-induló csapat nyeri, akkor felszabadul egy főtáblás hely. A valós győzelmi eséllyel rendelkező csapatok közül csak a Chelsea – Liverpool kettős egyikének van reális esélye arra, hogy ne végezzen BL-indulást érő helyen.
A bajnoki címre még esélyes csapatok közt jelenleg a 4. helyen állunk a „feltöltési tabellán”, de az első kettő – Olimpiakosz Pireusz (62.25 UEFA koefficiens pont) és Glasgow Rangers (59.25) – jelenleg 2, illetve 6 ponttal lemaradva követi az első helyezettet, mindkét csapat a 3. helyen áll a bajnokságban. A Saktyar Donyeck (50.25 – 1 ponttal előznek meg minket) 11 fordulóval a vége előtt első, hat pontos előnnyel – a második LNZ Cserkaszi egy meccsel kevesebbet játszott. Az ukránok is versenyben vannak még a Konferencia Ligában, a nyolcaddöntőben a jelenleg lengyel bajnoki harmadik Lech Poznannal csapnak össze, ha ott tovább mennek, az AZ Alkmaar – Sparta Prága párharc győztesével találkoznak, míg az elődöntőben a Crystal Palace vagy a Fiorentina lehet az ellenfelük.
Az EL-ben egy továbbjutás többet ér (1 pont) valamivel ugyan, mint a KL-ben (0.5), de a győzelmek (2) és a döntetlenek (1) között nincs különbség. Tehát most előbb hajrá Poznan, ha továbbmennek az ukránok, akkor pedig hajrá AZ vagy hajrá Sparta!
A 2023-24-es szezonban Magyarország 24. helyen végzett az országrangsorban, így a magyar bajnok – alapból – a BL-selejtezők első körében indulna. Emiatt néhány ezzel foglalkozó forrás úgy gondolja, hogy amennyiben „csak” másodikok lennénk ebben a koefficiens rangsorban, mi nem kezdhetnénk a BL-playoffban. Ez azonban – ahogy ezt varjupalinka is írja – nem így van, a második hely egyből BL-playoff kört érne, ezzel együtt pedig automatikus EL-főtáblát is.
Ha – ne adja az ég – nem nyernénk a bajnokságot, akkor is lépdelhetnénk előre a selejtezőkben, bár nem lenne egyszerű, – érdekes módon – főleg a KL-ben lenne nehezebb dolgunk.
A 2027-28-as szezonra nagyon jó helyzetben kerülhetünk az elmúlt évekhez hasonló nemzetközi szerepléssel: miután a következő szezonban a Stöger-féle gyenge szereplés miatt csak 3 pontot vesztünk. A várhatóan selejtezőre kényszerülő országok csapatai közül jelen állás szerint csak az Olimpiakosz (54.25) kezd jobb helyzetből, mint mi (46.25) – de persze számunkra még nem zárult le az idény.




