A Nyíregyháza vezetőedzője megismételné a tavalyi sikert.
Bódog Tamás
Együttesem a kiesés ellen küzdő három-négy csapat között van, ezért létfontosságú ez a meccs. Nagyon együtt van a csapatunk. Amikor tavaly nyertünk a Groupama Arénában, már világos volt mindenki számára, hogy mit és hogyan akarunk játszani. A hangsúly mindig a támadójátékon van, az ellenfél védelmének letámadása a cél. Jó lenne megismételni a fővárosi sikerünket. A Ferencváros bajnoki címvédőként érkezik hozzánk, egy jó csapat, ők számítanak esélyesnek. Minden tiszteletem az övék, hogy a nemzetközi porondon is sikeresen szerepelnek, ugyanakkor szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Minket visz a lendület, a tavaszi tabella első helyén állunk, a játékosok kellő önbizalommal rendelkeznek, így szeretnénk szoros mérkőzést játszani, és szurkolóink támogatásával növelni a pontjaink számát. A heti felkészülés rendben volt, sikerült elvégezni a tervezett munkát, és várjuk a vasárnapi összecsapást.




