Második- és fiókcsapatunk is pályára lép ma az NBIII-as és NBII-es bajnokságban – Tóth Mihállyal is beszélgettek a visszatérésről.
Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 19. forduló
Népliget, 11.00: Ferencváros II – Érdi VSE
Játékvezetők: Sándor Csaba (Szilágyi Zsolt, Sztányi Tibor)
Fogadási események: TippmixPRO.Mai ellenfelünk a 9. helyen áll, 11 ponttal előzzük meg őket.
Tóth Mihállyal a hivatalos oldal készített interjút:
– Nem titok, hogy Hajnal Tamás hívására érkezett a Ferencvároshoz. Mennyi idő alatt zajlott le az átigazolása, mennyit kellett gondolkodnia az ajánlaton?
– Körülbelül két hét volt az egész procedúra. Tamást a pro-licenszes képzésen ismertem meg, úgy érzem, elég hasonló a szakmai elképzelésünk a futballról. Az ő ötlete volt, hogy dolgozzunk együtt, én pedig nagyon szívesen vettem ezt a megkeresést. Gyorsan eldöntöttem, hogy szeretnék csatlakozni a Ferencváros családjához.– Fel tudná idézni, milyen érzés volt újra, immáron a Ferencváros alkalmazottjaként belépni a népligeti sportközpontba?
– Nem fogok mellébeszélni, vegyes érzéseim voltak. Annak idején rengeteg időt töltöttünk a Népligetben, edzőtáboroztunk is itt, nagyon szerettem a Fradiban játszani. Szívesen maradtam volna még játékosként, de akkor ennek voltak akadályai. Nagyon örülök, hogy most csatlakozhattam. Azóta sok minden megváltozott a klubban, profi körülmények vannak, szervezett az egész – rangot jelent a Ferencvárosnál dolgozni, bármilyen pozícióban is van az ember.– Mi volt a legkomolyabb érv a Ferencváros ajánlata mellett?
– Az, hogy szakmailag tudok előrelépni, hiszen egy komoly stábbal van lehetőségem együtt dolgozni. Legutóbb a Dabasnál lényegesen kevesebben voltunk. A Ferencvárosnál mérik a játékosokat, a hátteret tekintve majdnem NBII-es, de akár gyengébb NBI-es szint az, ami rendelkezésünkre áll az NBIII-ban is. Folyamatosan tudunk monitorozni, felvételeket nézhetünk az edzésekről, így ebben is tudok fejlődni. Ettől függetlenül persze a legfontosabb cél, hogy játékosokat tudjunk kinevelni akár a Soroksár, akár a Ferencváros felnőtt csapatának.– Mi az elvárás önnel szemben?
– Hálás lehetek az előző vezetőedzőnek, Korolovszky Gabi elég jól összerakta a társaságot, pontszámban is jól állunk, így nyugodtan tudunk dolgozni. A nyári szünetben lehetnek változások, lesznek, akik nem fogják velünk folytatni, illetve csatlakoznak majd fiatalok. Nyáron a második csapatoknál mindig van egy nagyobb fluktuáció. Nekünk egyént kell építeni, minél több olyan játékost kell kinevelnünk, aki érdemes lehet arra, hogy idővel a felnőtt futballban érvényesüljön – ha nem is a Ferencvárosban, akkor egy másik élvonalbeli csapatnál.– Milyen játékosanyaggal dolgozhat? Ezt főként azért kérdezem, mert az elmúlt években több példa is volt rá, hogy aki a tartalékcsapatból indulva a Soroksáron át debütálhatott a Ferencvárosban, idővel külföldre tudott szerződni. Lát most olyan fiatalt, aki követheti Lisztes Krisztián vagy Tóth Alex példáját?
– Van merítési lehetőség. Nem szeretnék most név szerint kiemelni senkit, már csak azért sem, mert idáig mindössze egy bajnoki meccset játszottunk, meg néhány felkészülési mérkőzést. Természetesen a többségnél be kell majd tartani a lépcsőfokokat, ám lehet, hogy valaki majd nagyot fog ugrani, és akár a Soroksárt kihagyva berobbanhat egy éven belül. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy mind mentálisan, mind szakmailag fejlődjenek a játékosok, bízom benne, hogy hozzá fogunk tudni járulni ahhoz, hogy rövid időn belül akár többen is debütálhassanak a Ferencvárosban.– Erről lehet, a játékosait kéne inkább megkérdeznem, de milyen habitusú edző Tóth Mihály? Ön hogyan jellemezné saját magát?
– Ha magamról kell véleményt formálnom, úgy gondolom, szeretnek velem dolgozni a játékosok. Nem azt mondanám, hogy játékospárti vagyok, hanem szeretem a jó hangulatot, viszont az edzéseken elvárom a megfelelő koncentráltságot, a mentalitást és a szenvedélyt, ez a három olyan tényező, amiből nem engedek egy dekát sem. Amikor kell, akkor szigorú is tudok lenni, de azért próbálom mindent megbeszélve, a játékosok értelmére adva felépíteni a napi munkánkat. Eddig nem volt ebből problémánk, de ha lesz, azt azért meg fogják érezni a játékosok.A teljes beszélgetés: Fradi.hu
Férfi labdarúgás, NBII, 21. forduló
Szentlőrinc, 14.00: Szentlőrinc SE – Soroksár SC
TV: YouTube
Oddsok a mérkőzésre: H – 2.14, D – 3.50, V – 3.20, további fogadási események: TippmixPRO.A házigazdák az utolsó helyen állnak – ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig, mint a Soroksár.




