Középpályásunk beszélt a Botafogo érdeklődéséről.

A Botafogo érdeklődése nagyon felkeltette a figyelmemet, mert az az álmom, hogy a brazil bajnokságban játszhassak, főleg egy olyan nagy klubban, mint a Botafogo. Nagyon boldog voltam, azt mondtam: „Hűha, nem, ez sikerülni fog”, és mindent megtettem, hogy összejöjjön. De végül az itteni klub nem akarta a dolgot, egyáltalán nem akartak tárgyalni.

A Botafogo elküldte az első ajánlatot, ami egy levél volt arról, hogy érdeklődnek meg ilyesmi. Utána küldtek még három ajánlatot. A klub pedig egyszerűen azt mondta, hogy nem fognak tárgyalni. És mivel az Európa Ligában nem lehet játékosokat cserélni a keretben, nagyjából ezt a kifogást hozták fel: „Nem, Júlio rajta vagy a listán, ez van”. Azt mondták, hogy mivel rajta vagyok az Európa Liga listáján és nem lehet cserélni, talán csak január közepén kezdhetünk el tárgyalni.

Aztán az is közrejátszott, hogy a Botafogo átigazolási tilalmat kapott. Ha jól tudom, csak nemrég kezdhettek el újra igazolni. Itt pedig jött meccs meccs hátán, teljes gőzzel, úgyhogy a dolog nem haladt előre, nem jött össze.

Júlio Romao