Szűk kerettel léptünk pályára a Vác vendégeként – Bordás Réka és Jesper Jensen értékelt a meccs után.

Női kézilabda, NBI, 16. forduló
Váci NKSE 28–32 (13–19) Ferencváros
Gólok: Dmitrijeva 8, Simon 8, Bordás 4, Tranborg 4, Vogel 3, Hársfalvi 2, Malestein 2, Szeibert 1

Beszámoló: Fradi.hu

Bordás Réka és Jesper Jensen sajtótájékoztatója:

Bordás Réka

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, mert a Vác is jó formában van. Örülök, hogy végig vezettünk, őriztük az előnyt, és hogy a csapat olyan lendületbe került, amit át tudtunk menteni erre a mérkőzésre is. Büszke vagyok rá, hogy ennyi hiányzóval is tudunk így teljesíteni.

Jesper Jensen

Nagyon tetszett a játékosok hozzáállása és teljesítménye, kemény időszakon vagyunk túl, hiszen sok meccsünk volt és rengeteg sérültünk, ma pedig még Klujber Katrin is beteg volt. De a játékosok ma is kiváló energiával játszottak, csapatként küzdöttek, és az első negyvenöt perc közel tökéletes volt. Örülök az eredménynek is, mert nehéz a Vác otthonában játszani, és ehhez képest a negyvenötödik percig abszolút kontrolláltuk a mérkőzést.