Az MTK vezetőedzője szerint ott kell legyen az a „borsószem” abban a bizonyosban.
Pinezits Máté
Eddig is tekintettünk hátrafelé is, meg előrefelé is. Szerintem kell is hátrafelé nézni, hogy érezzük azt a bizonyos nyomást, ott legyen az a „borsószem” abban a bizonyosban, pont azért, hogy még többet tudjunk kiadni magunkból. Ugyanakkor értelemszerűen előre is szeretnénk nézegetni, hogy lássuk, merre és hova tudunk kapaszkodni. Amikor télen megérkeztem, már szó volt róla, hogy ez a fél év szóljon a gondolkodásunk, a felfogásunk megváltoztatásáról vagy egy kis finomításáról. Benne van a pakliban, hogy az elején ezen mérkőzések mennek el, de ha reálisan nézem, talán csak a Kazincbarcika elleni hazai meccsünk az, ami pontokban tényleg hiányzik, a játékkép alapján ott megérdemeltük volna a három pontot. A srácokon viszont napi szinten látom, hogy mindent megtesznek a haladás érdekében, hogy lépjünk előre a játékban és a felfogásban is. Tudjuk a sorsolást, a következő öt fordulóban a négy első helyezettel játszunk. Arra koncentrálunk, hogy a gondolatainkat megerősítsük, és a soron következő meccseken fitneszben, kompaktságban és a labdás játékban is folyamatosan lépjünk előre.





