Hátvédünk ma debütálhat az Európa Ligában.

Mariano Gómez, a Ferencváros védője a zöld-fehérek Ludogorec elleni Európa Liga mérkőzése előtt elmondta, nagyon izgatott, hiszen a csütörtöki lehet a debütálása a második számú európai kupasorozatban – nehéz mérkőzésre számít a bolgárok ellen, ám mint kiemelte, idegenben is meg kell próbálniuk nyerni. A 27 esztendős argentin számára nagy jelentőséggel bír a találkozó, Mariano Gómez ugyanis januárban szerződött a Ferencvároshoz, a szabályok értelmében pedig most léphet pályára első ízben az Európa Ligában. „Nagyon izgatott vagyok. Számomra minden egyes mérkőzés egyben óriási lehetőség is. Csütörtökön meg kell próbálnunk megnyerni a meccset, majd aztán Budapesten is így kell tennünk. Minden összecsapás más, nem lehet a korábbiakból kiindulni. Sok játékosuk más, más minőséget is képviselnek, intelligensebbek, ráadásul játékban is gyorsabbak. Ahogy mondtam, minden mérkőzés más, és az ilyenek sosem könnyűek.

Gómez szerint jelenleg négy minőségi középhátvédjük is van, akik kiegészítik egymást. „Négy olyan középhátvédünk van, akik magas szintet képviselnek – van, aki a stílusát tekintve hasonlít rám, de olyan is, akinek más erősségei vannak. Cissé hozzám hasonlóan fizikális, míg Szalai bal lábas, és ez fontos a csapat számára” – fejtette ki.

Amikor szóba került Varga Barnabás távozása és a pontrúgások, Gómez megjegyezte, reméli, ezeknél a helyzeteknél pótolni tudja a magyar válogatott csatárt. „Remélem, pótolni tudom őt. Megpróbálok minél több gólt szerezni fejjel a szögletek és a szabadrúgások után. Próbálok fejjel eredményes lenni. Magas vagyok, úgyhogy támadnom kell a labdát. Remélem, tudom segíteni a csapatot” – mondta, végül azzal zárta a gondolatait, hogy csütörtökön mindenképp meg kell próbálniuk nyerni, de ha csak döntetlent érnek el, az sem rossz a budapesti visszavágó előtt.

M4 Sport