A remekül debütáló védőnk mellett két gólszerzőnk, Ötvös és egy dózsás is nyilatkozott.
Osváth Attila a múlt héten még a Ferencváros ellen futballozott, most viszont már a IX. kerületiek kezdőcsapatában kapott helyet. A szárnyvédő az M4 Sportnak nyilatkozott a lefújás után. „Álmodoztam arról, hogy derbin futballozhassak, most ez teljesült. Csütörtökön érkeztem az Üllői útra, és örülök, hogy játszhattam és részese lehettem a nagyszerű győzelemnek. Jól fogadtak a társak, én pedig megpróbáltam segíteni a csapatnak. Rendkívül boldog vagyok.”
A télen Zürichből szerződtetett Mariano Gómez a derbin szerezte meg az első NBI-es gólját. „Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék, olyan hangulata volt a mérkőzésnek. Természetesen örülök, hogy megszereztem az első gólomat, s elmondhatom, nagyon közel áll hozzám Robbie Keane vezetőedzőnk szellemisége, futballról alkotott filozófiája.”
Gavriel Kanikovszki bevette az Újpest hálóját. „Boldog vagyok, hogy góllal járulhattam hozzá a sikerhez, az az igazság, nem volt nehéz dolgom, nagyszerűen jött a labda jobbról, tulajdonképpen csak a kapuba kellett helyeznem.”
Ötvös Bence 88 percet töltött a pályán az Újpest ellen. „A korai gól magabiztosabbá tett bennünket, tulajdonképpen az első félidőben lerendeztük a meccset, nagyszerű érzés volt, hogy ilyen nagyszerű közönség előtt játszhattunk.”
A vesztes újpestiek részéről Gergényi Bence nyilatkozott. „A szünetben megpróbáltuk rendezni a sorokat, és úgy érzem, stabilabban is futballoztunk. Kár, hogy az első félidőben már eldőlt a meccs.”
forrás: nso.hu




