Korábbi hátvédünket kérdezték.
Gyepes Gábor
Ki lehet jelenteni, hogy most már több olyan mérkőzés is volt, amikor a Fradi akarata érvényesült. Ez szerintem hatalmas előrelépésnek számít, ráadásul ez már nem az első alkalom volt, hogy sikerült továbbjutni a csoportkörből, alapszakaszból. Mindig a teljes képet kell nézni, de néha az emberek elfelejtik, honnan indult a Ferencváros, milyen lépcsőfokokat tett meg, és hogy erőn felül teljesít. Ezek szerintem hihetetlen nagy dolgok, és örülni kell nekik. Azzal pedig, hogy a Ludogorecet és nem a Celticet kaptuk, nagyobb az esélyünk arra, hogy legalább még egy kört tudunk menni. Érdekes ez az új rendszer. A több meccs akkor lenne jó, ha mellette nem lenne ennyi mérkőzés más sorozatokban. Ez így a játékosokból is sokat vesz ki: többet kell utazniuk, sűrűbb a program. Emiatt én azt mondom, sok a nyolcfordulós alapszakasz. Ugyanakkor a lebonyolítás jó, mert nyolc különböző csapat ellen lehet játszani, míg egy négyes csoportban két erősebb ellenfél is szembejöhet, és onnantól kezdve nagyon nehéz a továbbjutást kivívni. Itt meg a harminchat együttes ellenére tizenkettő esik ki, a többi továbbjut. De a több mérkőzés inkább a szurkolóknak jó, a játékosok nem biztos, hogy örülnek neki.
Bővebben: Mandiner





