Eddig a Komlónál és a Győrnél gyűjtött tapasztalatokat a szakember.
Elérkezett az idő, hogy bejelentsük új trénerünket: az irányítást az NBI-ben jelentős vezetőedzői tapasztalattal bíró Kilvinger Bálint veszi majd át.
Leendő edzőnk negyvenegy éves, aktív kézilabdázóként jobbátlövő poszton erősítette a Komlót, az EHF Kupában és a Kupagyőztesek Európa Kupájában is szerepelt. Fiatalon elkezdte képezni magát, és a 2014/2015-ös évadban már az élvonalban tevékenykedett, előbb másodedzőként, majd az idény végén vezetőedzőként irányította a Komlót. Sikeres volt a szerepvállalása, az idény végén az NBI-ben tartotta a Komlót, ezt követően pedig hosszú távon, összesen hét éven át maradt az együttes élén, amelyet a nemzetközi porondra is kivezetett, illetve 2018-ban megnyerte a Ligakupát. 2023-ban távozott a klubtól, amelyet játékosként és edzőként is szolgált, majd nyáron az akkor még másodosztályú, de nagy terveket szövögető győri férfi kézilabda csapat, az ETO University Handball Team szakmai igazgatója lett. Az idény végén az együttes az első osztályba jutott, a szakember pedig a következő évet már vezetőedzőként kezdte a győriek kispadján. Noha a célkitűzés abban az évben a bennmaradás kiharcolása volt, a Győr a hatodik helyen zárta a bajnokságot, miközben Kilvinger irányításával a dobogóért küzdő csapatok közvetlen riválisává vált, jelenleg is a hatodik helyen áll a tabellán.
– Nagyon örültem a megkeresésnek, már az első találkozó és megbeszélés is abszolút pozitív hangulatú volt – mondta Kilvinger Bálint. – Mindig az motivál, hogy olyan közegben dolgozhassak, ahol van lehetőség a gondolkozásra, az építkezésre, valamint a fejlődésre, és azt látom, hogy ez az FTC-nél maximálisan adott. Olyan közös szemléletet és napi munkát szeretnék majd kialakítani, amellyel folyamatosan fejlődünk a srácokkal együtt, mind szakmailag, mind emberileg.





