Támadónkat kérdezték a mai EL-találkozó előtt.

Jonathan Levi

Jól érzem magam fizikailag, illetve mentálisan is. Jó meccsünk volt a Panathinaikosz ellen, ugyanakkor vasárnap nem a kívánt eredményt értük el egy jó rivális, a Győr ellen. Úgy érzem, hogy jó a csapatunk, ismét kiváló volt a felkészülésünk a bajnokság kezdete előtt, és jól indítottunk a Panathinaikosz ellen. Nagyon nehéz dolgunk volt ellenük, mindenki tisztában volt vele, hogy nagycsapatról van szó, egyértelmű volt, hogy jók lesznek. A meccs előtt sokan aláírták volna az ikszet, talán még a szurkolóink is azt mondták volna, hogy ez rendben van, de ha megnézzük a meccset, hogy mikor kaptunk gólt, talán a 86. vagy a 87. percben, akkor joggal érezhetjük azt, hogy ebben több volt. Mindenki nagyon csalódott volt az öltözőben. Ez megmutatja a csapat karakterét, hogy mindig nyerni akarunk. Jó a csapatunk, nagyszerű teljesítményt nyújtott mindenki, sajnos nem szereztük meg a három pontot, de magunkkal visszük a jó teljesítményt, és várjuk a következő mérkőzést.

Talán a két legjobb játékosunkat veszítettük el. Mindenki tudja Vargáról, mire képes, kiemelkedik a gólszerzésben. Szóval egy ilyen csatár nem a fán terem. Nem egyszerű egy ilyen játékost pótolni. Ott van Alex is, talán a legtehetségesebb játékos Magyarországon. Szóval elveszítettük a két legjobb játékosunkat, így változtatni kellett. Most két tízessel játszunk, és ez jobban is illik hozzám. A Puskás Akadémiánál inkább tizesként vagy jobbszélsőként szerepeltem. Most pedig képes vagyok megtalálni a sorok közti üres területeket. Hozzám tehát jobban illik ez a felállás. Remélem, a Panathinaikosz elleni teljesítményem is megmutatta, hogy jobban érzem magam a helyezkedésnél. Meg ahogyan megkaptam, átvettem a labdákat. Talán jobban fel tudjuk tölteni azokat a pozíciókat, mint 3-5-2-ben tettük. Úgy érzem, ez egy jó folyamat, de arra is van lehetőségünk, hogy másik felállásra váltsunk meccs közben.

Az edző és a stáb nagyszerűen állnak hozzám, sokat beszélnek velem. Természetesen nagy elvárásaim voltak, amikor ehhez a nagycsapathoz igazoltam. Jó szezonom volt a Puskásnál, meg akartam tenni a következő lépést. Ide jöttem, magas elvárásaim voltak. És néha talán több időre van szükséged ahhoz, hogy mindenhez és mindenkihez alkalmazkodj. Jól kezdtem, talán utána jött egy nehezebb rész, de így is voltak jó meccseim, nem mondanám, hogy rossz hónapokon vagyok túl. Volt néhány jó meccsem, de persze többet akartam. Talán a klub is többet akart, de mindenhez időre van szükség. Sokat beszélgetünk, tudják, ki vagyok, tudják, mire vagyok képes. Remélhetőleg ebből még többet megmutathatok a pályán. De ahogy mondtam is, voltak jó meccseim, néhány gólt is lőttem az elmúlt 6 hónapban, remélhetőleg ennél is több jön majd.

A Nottingham Forestnek vannak olyan játékosaik, akik többet érnek, mint az egész csapatunk. Papíron tehát ők a favoritok, de a végén minden a pályán dől el. Ott kell jó teljesítményt nyújtani, mi pedig vertünk meg, vagy játszottunk jól esélyesebb csapatok ellen is az EL-ben. Feltehetőleg senki nem számított arra, hogy veretlenek leszünk, szóval mindig van esély jó eredményt elérni, jó teljesítményt nyújtani. Úgy érzem, erre csütörtökön is képesek leszünk, még akkor is, ha talán a mezőny legjobb csapata ellen játszunk majd. Érdekes lesz, nehéz lesz, de ezek azok a pillanatok, amelyekért minden nap edzel. Készen állunk, mindent meg fogunk tenni. Szükségünk van a támogatásra, amit mindig megkapunk, nagyszerű meccs lesz, egy komoly erőpróba mindenki számára egy PL-csapat ellen.

M4 Sport