Korábbi kapusunk mellett Bánáti Kevint és Vitális Milánt kérdezték a győriektől a mai bajnoki előtt.
Bánáti Kevin
Vasárnap sem félek a Fraditól. A téli felkészülésünk kifogástalanul sikerült, amire bizonyíték, hogy a záró találkozónkon Bécsben 2-0-ra legyőztük a Rapid Wient. Az ellenfél játékosállománya sohasem befolyásolja a terveimet. Elégedett lennék, ha a jelenlegi egy pont előnyünket megtartanánk a fővárosban.
Megyeri Balázs
Vagyok annyira tapasztalt, hogy azt mondjam, nagyon hosszú a szezon, ezzel a mérkőzéssel kezdődik csak a tavasz. Úgy kell nekiállni, hogy tizenöt bajnokink van hátra, és a Ferencváros elleni találkozó az első feladat, amelyet remélhetőleg meg fogunk oldani. A végén majd kiderül, mit tudunk kihozni ebből a tizenöt fordulóból. Csak úgy érhetjük el a célunkat, ha meccsről meccsre haladunk. Voltak olyan klubok az elmúlt években is, amelyek megelőzték az FTC-t ősszel, bizonyítva, milyen sokat számít a kettős-hármas terhelés, de az idény végére mindig egyenesbe jöttek a ferencvárosiak. Mostanra azért már megszoktam, hogy a Fradi ellen lépek pályára. A keret persze teljesen más már, mint az én időmben, a stábban és a háttérmunkatársak között is egyre kevesebben vannak olyanok, akiket ismertem. Jó kapcsolatot ápolok azokkal, akik még ott dolgoznak, de összességében nem szentelek neki nagyobb figyelmet a múlt miatt, olyan meccs lesz, mint a többi, annyi különbséggel, hogy mégiscsak a címvédő ellen lépünk pályára.
Vitális Milán
Kemény meccsre számítok vasárnap, de felkészültek vagyunk. Ha végrehajtjuk, amit elterveztünk, és végig koncentráltak maradunk, jó eredményt érhetünk el a szurkolóink segítségével együtt.




