Borbély Balázs még nem nyert ellenünk, az ETO vezetőedzője szerint azonban minden sorozat megszakad egyszer.
Robbie Keane
Ismét egy nagy meccs vár ránk. Az ellenfelünk egy ponttal előttünk áll, jó focit játszó csapatról van szó, amely ellen mindig nehéz meccsre számítunk, izgatottan várjuk a találkozót. Természetesen szeretnénk nyerni! Az öltözőben kiváló a hangulat, elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával és teljesítményével. Olyan közel voltunk a győzelemhez csütörtökön! Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, és a hetedik meccsünk után is veretlenek maradtunk. Szerintem ez mindannyiunknak a dicsősége. A stadionban őrült hangulat uralkodott! A szurkolók végig hihetetlenek voltak. Azt mondtam a srácoknak a meccs előtt, harcoljatok ezekért a szurkolókért. Az ő és a játékosok energiája is megmutatkozott. Jó lenne vasárnap ugyanezt átélni, szeretnénk győzni!
Borbély Balázs
Izgalmas lesz a január vége, február, sok és nehéz mérkőzés vár ránk, például mindjárt a rajtnál a Ferencváros, aztán Győrben a Debrecen, a kupában a Vidi. Erre minden téren fel kell lészülnünk. Ennek része a lelki felkészítés is. Tudjuk helyén kezelni a győzelmeket vagy az esetleges vereséget. Fontos, hogy tiszta fejjel kezdjük a következő meccset. Számunkra nincs különbség a bajnokság vagy a kupa között. a célunk az, hogy mindkettőben sikeresek legyünk. Remek stábbal tudok dolgozni, amelyben mindenki tudja a dolgát és nagyszerűen végzi a munkáját. A kondi edző megadja a heti terhelést, a másodedzőkkel közösen megtervezzük az ehhez szükséges gyakorlatokat, a videóelemzők megadják az információkat a taktika kidolgozásához. A meccsek előtti napokban két nappal kerül elő mélyebben a a taktikai rész. A végső döntéseket én hozom. Kialakult a játékstílusunk, ami jellemzi az ETO-t. A visszajelzések alapján nem csináljuk rosszul, amit csinálunk. Szerencsére ezt igazolják az eredményeink is. Bajnoki cím? Ki nem várja ezt? Nemcsak a szurkolók szeretnék, ezért dolgozik mindennap minden ember az ETO-nál: játékos, stábtag, bármilyen beosztású dolgozó a klubnál. Én azt gondolom most is, nem mi vagyunk a bajnoki cím legnagyobb esélyese, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk elsők lenni. A médiában próbálják leszűkíteni kétcsapatosra az esélyességet, a Fradira és ránk, de szerintem legalább öt-hat csapattal számolni lehet az aranyéremért folytatott versenyfutásban. Nekem az a célom, hogy a mai ETO jobb legyen, mint a tegnapi volt, a mai Borbély Balázs jobb edző legyen, mint a jelenlegi. Aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. A Fradinál jelenleg is dolgoznak barátaim, mindig szívesen látogatok oda az ellenfél edzőjeként, vagy megyek csak meccset nézni az arénába. De a munkámtól ezt teljesen külön tudom választani. Jelenleg mindennap azért dolgozunk, hogy az ETO-val a lehető legjobb eredményt érjük el. Mindegy, hogy ilyenkor a Ferencváros az ellenfél, vagy valamely más csapat. Ráadásul velem az ETO még nem tudta legyőzni a Fradit. Minden sorozat megszakad egyszer. Az átigazolás nem az én hatásköröm. Eddig nálunk valóban alig volt mozgás, de február közepéig nyitva van az átigazolási ablak, a három hét alatt pedig sok minden megtörténhet. Bár az egyes játékosok esetében kikérik a véleményemet, de mindig a sportigazgató és a tulajdonosi kör dönt a sorsukról. Úgy vélem, a játékosok vétele, illetve eladása ezen a szinten nem szimpátia kérdése, hanem kőkemény üzlet. Az örvendetes, hogy a más kluboktól jobb ajánlatokkal megkeresett labdarúgóink mindenképpen maradni akarnak, tavasszal együtt szeretnénk nagyot alkotni az ETO színeiben. Ez mutatja a közösségünk erejét, ami az eddigi eredményeink egyik záloga volt.




