Labdarúgó csapatunk sportigazgatóját kérdezték Varga Barnabás átigazolásáról és ennek a csapatra gyakorolt hatásáról.

Pont került Varga Barnabás átigazolás ügyének a végére, a Ferencvárosból az AEK Athén csapatába szerződött. Varga klubváltása az elmúlt hét egyik, ha nem a legnagyobb beszédtémáját szolgáltatta. Hogy ment végbe ez a transzfer?
Először is egy nagyon korrekt és jó tárgyalássorozat végén, az AEK részéről, miután kifejtették az érdeklődésüket és elkezdődtek az egyeztetések, amiben mindkét fél megpróbálta a saját érdekeit a legjobban érvényesíteni, de mindig korrekt módon és tényleg magas szinten, így a tárgyalások során, a végén pedig elértünk egy olyan pontra, ahol minden fél számára a megfelelő megállapodás született. Folyamatosan Barnival is, illetve az ügynökével is kapcsolatban voltam, voltunk, érezhető volt, hogy ez Barni számára is egy óriási lehetőség, egy nagyon kedvező szerződéssel. Ezért voltunk nyitottak arra, hogy tudjunk aztán egy megfelelő üzleti megállapodást kötni a Ferencváros számára is.

Nem túlzás kijelenteni, hogy mind a bajnokságban, mind a Ferencváros Európa Liga menetelésében Varga azért a csapat legjobb játékosa volt. Miért volt magától értetődő, hogy a Ferencváros már most elengedi, eladja, mert külső szemmel most úgy tűnik, hogy a pótlása körülbelül lehetetlen kis túlzással, de a klub honlapján már nyilatkozták, hogy egész komoly összeget kapott érte a Ferencváros.
Azért itt ebben a Barnit is szerintem érdemes lenne megkérdezni, ugyanis egyértelműen éreztette, illetve kijelentette, hogy ő mindenképpen váltani szeretne. És olyankor, ha egy játékos egy ilyen helyzetről tájékoztat, akkor azért nagyon nehéz ellen menni, illetve ezt nem figyelembe venni. És természetesen azt is mérlegeltük, hogy az ő saját pályafutása szempontjából ennek az időszakában ez milyen óriási lehetőség, nem csak szakmailag, hanem gazdaságilag is, ha ezt figyelembe vesszük, és természetesen ilyenkor azért felelősséggel tartozunk egy ilyen szituáció iránt. Még akkor is, ha természetesen nagyon sajnáljuk szakmai oldalról, hogy egy ilyen jó játékost elveszítünk, aki tényleg az elmúlt két és fél évben nagyon jó teljesítményt nyújtott és nagyon sokat tett a klubért. Azt nem szabad elfelejteni azért, hogy itt – és nem a Barni érdemeit csökkentve egy picit sem –, de a klub és a csapat is hozta tulajdonképpen a Barnit ilyen helyzetbe, hogy a pályafutását így folytathatja tovább. Ez egy együttes siker, és az egyik a másik nélkül nem működött volna. Most pedig természetesen az a feladatunk, hogy megfelelő módon pótoljuk, és azok a játékosok is, akik most esetleg a Barni árnyékában voltak, azok most előre lépjenek, és ezt kompenzálni tudják, főleg a gólszerzés tekintetében, amit a Barni tett. Ez mindig egy lehetőség is arra, hogy egy picit megújul, egy picit változik a csapat, és nagyon bízom benne, hogy ezt sokan pozitívan fogják kihasználni.

Most nem a sportigazgató Hajnal Tamást, hanem a korábbi sokat megélt focistát kérdezem. Mennyire volt szerinted realitás, hogy egy magasabban jegyzett bajnokságban játsszon Barni, mondjuk egy Bundesliga, ahol te is játszottál?
A képességeit tekintve mindenféleképpen, úgy gondolom, hogy tudna ott játszani. De ugye a labdarúgásban egyéb dolgok is szerepet játszanak egy-egy klub működésében, és szerintem azok a klubok, szerintem alaposan figyelembe vették ezeket a tényezőket, és talán ezért nem volt olyan érdeklődés. Illetve még egyszer mondom, azért ez egy pénzügyileg egy olyan csomag, amit itt az AEK Athénnak meg kellett oldania, hogy megszerezze a Barnit, hogy ezt nem biztos, hogy azért olyan sok csapat meg tudta volna tenni, főleg úgy, hogy már nem egy fiatal játékosról beszélünk.

Tekintve ugye a korát is egyébként, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy népszerű volt a piacon Barna?
Azt tudom mondani, ami hozzánk elérkezett érdeklődés. Nem tudom azt mondani, hogy állandóan csörgött a telefonom miatta. Lehet, hogy az ára is már sok vezetőt elriasztott, mert azt azért kommunikáltuk az elejétől fogva, hogy ahhoz, hogy elengedjük őt, az mindenki számára tényleg egy megfelelő üzleti döntés is kell, hogy legyen, és ez azért lecsökkentette a komoly érdeklődők számát. Sokan lehet, hogy reménykedtek benne, hogy talán olcsóbban is megszerezhetik majd, de ezt mi tisztán kommunikáltuk az elejétől fogva, hogy csak bizonyos árnál leszünk erre hajlandóak.

Ha már többször szóba jött egyébként, ez a 4.5 millió eurós ár keringett a sportsajtóban, ez nagyjából realitás?
Nem szívesen, meg nem szoktuk ezt soha nyilvánosságra hozni, de azért ennél valamivel többről beszélünk.

Az első számú csatár eligazolt, mennyire vagy most nehéz helyzetben a pótlását illetően?
Ez kihívás. Minden ilyen átigazolási időszak az, hogy a megfelelő döntéseket tudjunk meghozni. Az is tény, hogy egy az egyben a Barnit nagyon nehéz pótolni. Azért is mondtam az előbb, hogy ezt csapatszinten is nagyon alaposan elemezni kell, és annak fényében meghatározni, hogy milyen típusú játékost szeretnénk arra a posztra igazolni. Ez egy összetett kérdés, természetesen dolgozunk nagyon intenzíven rajta. Az is tény, hogy nem mindig kapjuk meg mi azokat a játékosokat, akiket első szándékból szeretnénk. Ha mi is ilyen anyagi háttérrel rendelkeznénk, mint esetleg egy AEK Athén most ebben a helyzetben, akkor sokkal könnyebb lenne, lehetne ez a feladat. A saját eszközeinkkel és lehetőségeinkkel próbáljuk ezt a lehető legjobban megoldani. Szerintem a Barni esetében sem várták el az emberek vagy gondolták volna két és fél évvel ezelőtt, amikor Paksról őt idehoztuk. Nem biztos, hogy itt most a név számít, hogy egy ismert vagy nem ismert játékos, hanem majd a meggyőződésünk szerint a lehető legjobb megoldást szeretnénk, aki a piacon elérhető természetesen, az még mindig egy dolog, hogy mi mit szeretnénk, a másik, hogy az adott játékos szeretne, és ha ez úgy lenne, akkor még mindig a harmadik, hogy egyáltalán megengedhetjük-e magunknak.

A piac még ad időt, de a te radarodon már vannak játékosok, van elképzelésed?
Természetesen folyamatosan dolgozunk az ügyön, vannak elképzelések, ahogy előbb is mondtam, rengeteg szempontból meg kell vizsgálni a helyzetet és felmérni, hogy mik a megvalósítható dolgok. Ez folyamatban van, és bízom benne, hogy megfelelően fogjuk majd tudni megoldani ezt a feladatot.

Tudjuk, hogy a Ferencvárosnál mindig a maximum a cél, a klub filozófiája az, hogy nem ismer lehetetlent, de azért egy ilyen kaliberű játékos távozásánál erős és mély keret ide vagy oda, egyértelműen egy picit talán gyengült most a csapat. Milyen hatással lehet szerinted ennek a szezon folytatására? Itt gondolok akár a bajnokságra, de talán inkább az Európa Ligára.
Majd ezt megmutatja a jövő, hogy milyen módon és milyen hatással volt ez a csapatra. Ahogy mondtam, természetesen egy olyan játékos hagyott el minket, aki meghatározó volt a csapat játéka szempontjából, de ez mindig egy lehetőség is, egy esély is arra, hogy változások történjenek, ha szükségesek a csapatban. Én ezt várom elsősorban a csapattól, hogy ezt így fogja fel, és természetesen a Fradinál nem fognak változni a célkitűzések emiatt, és bármelyik versenysorozatban vagyunk, ott a maximumra törekszünk. Ha az Európa Ligáról beszélünk, a Panathinaikosz ellen hazai pályán óriási lehetőség előtt állunk, amit próbálunk és szeretnénk megragadni. Nagyon sok nagy feladat vár ránk, és mi megfelelően fel fogunk rájuk készülni.

Varga Barnabás AEK-be való igazolása a Ferencvárostól mit jelent a magyar labdarúgásra nézve?
Én azt gondolom, hogy ez mind a magyar labdarúgásnak, mind a Ferencvárosnak egy óriási siker. Ritkaság számba menő európai viszonylatban is, hogy egy harminc feletti játékosért ilyen mértékű transzferdíjat fizetnek ki. Ez minden játékosnak szerintem egy új esélyt is ad, a Ferencváros értékrendjét is mutatja, hogy milyen megbecsülésnek örvend, és ezen keresztül természetesen a magyar labdarúgás is Európában. Azt gondolom, hogy egy óriási siker ilyen szempontból is, és ez bizonyítja, hogy a Fradiból bárki számára még ilyen korban is megnyílhatnak a kapuk egy ilyen fontos lépéshez és ilyen nagy szerződésekhez.

M4 Sport