Az MTK játékosa korábban megfordult az AEK-ban is.

A görög Gazzettának Németh Krisztián nyilatkozott Vargáról. – Sokat segíthet az AEK-nak, minőségi játékos, különösen a levegőben. Kiváló támadó – jellemezte Németh Vargát, majd hozzátette: – Levegőben az egyik legjobb Európában. Németh arról is beszélt, hogy Vargát meglehetősen későn fedezték fel itthon.

Vélhetően már a fenti jellemzésből is kiderül, hogy Németh Krisztián szerint korábbi görög klubja jót húz Varga leigazolásával, aki szerinte megfér majd a pályán az AEK jelenlegi sztártámadója, Luka Jovics mellett. – A görög liga erősebb a magyarnál, úgyhogy szerintem az AEK jelentős kihívás neki. A Ferencvárosnak is jól jön az a jelentős összeg, amelyet elkönyvelhet Varga eladásával. Azt hiszem, egyedül az FTC-szurkolók boldogtalanok, akik azt látják, hogy a klubjuk eladja a legjobb játékosát. Megértem a csalódottságukat – summázott Németh Krisztián.

forrás: magyarnemzet.hu