Pólósaink klasszisát kérdezték az ünnepekről.
– A klubszezon ugyan szünetel, de a válogatottal már javában készültök a januári belgrádi Európa-bajnokságra. Mennyire tudod megélni ilyenkor az ünnep hangulatát?
– Nehéz kérdés, mert azért az edzések nagyon sok időt elvesznek, így lényegében a délutánok maradnak, amit a feleségemmel és a kislányommal tudok tölteni. Ugyanakkor Jázmin alvási ideje pont azt az időintervallumot öleli fel, úgyhogy nem túl ideális a közös családi programok tervezésére. Ráadásul a feleségem épp a jogi szakvizsgájára készül, úgyhogy alapból ez egy nagyon feszült időszak számunkra, de mind a ketten, sőt mind a hárman igyekszünk a lehető legtöbbet megtenni egymásért. Voltunk kint együtt a belvárosi karácsonyi vásárban a Bazilikánál és a Vörösmarty téren, a felkészülés előtt pedig tudtunk szünetet tartani, ezért elmentünk Londonban. Inkább az volt a közös karácsonyozás.– Ez lesz a második karácsonyotok hármasban. Különlegesebb így ünnepelni?
– Sokkal! Szerintem mindenki, akinek van gyermeke tudja ezt az érzést, és érti, ha azt mondom, hogy minden a kislányunk körül forog. Neki szánjuk ezeket a napokat, Jázmin pedig teljesen beragyogja ezt az időszakot.– A karácsonyfa áll már?
– Pont tegnap állítottam fel két edzés között. Idén nagyon szép lett, úgyhogy nem panaszkodunk.– Mennyire mozogsz otthonosan a konyhában?
– Egészen pontosan 50%-ban, tehát fogyasztok. Nyilván igyekszem mindenben segíteni Boginak, akit hatalmas elismerés illet, hogy szakvizsgára való felkészülés mellett tényleg az egész családnak egy fantasztikus karácsonyt tud varázsolni.– Milyen ételeket vagy süteményeket szeretsz enni az ünnepek alatt?
– Az egyik kedvencem a malacsült, süteményeket viszont csak ímmel-ámmal eszek, mert azért mégiscsak egy Európa-bajnoki felkészülés közepén járunk. Megkaptuk szabadnak a 23-24-25-ét, ami a pihenésről szól, utána viszont utazunk Rotterdamba egy tornára, majd kezdődik az Eb. Úgyhogy olyasfajta elengedés, mint ami egy sima karácsonykor lehetséges, most nem fér bele.– Van valamilyen újévi fogadalmad?
– Régen sok sporttal kapcsolatos kívánságom volt az újévet illetően, most már inkább csak azt mondanám, hogy boldogságot és egészséget kívánok mindenkinek, hiszen a család mellett ezek a legfontosabbak az életben.A teljes interjú: Fradi.hu





