Petra arról is beszélt, mivel tud kikapcsolódni.
Simon Petra
Nagyon jó érzés, hogy úgy fejezhettük be az idény első felét a klubbal, ahogyan szerettük volna. Olyan győzelemmel fejeztük be, ami kicsit extázisba is hozott minket, mert nagyon jól sikerült a fordítás. Már csak emiatt is vidám hangulatban érkeztünk, de ettől függetlenül is nagyon motivált lennék. Jó formában érzem magam, a Bajnokok Ligájában megkapom azt a lehetőséget, amivel tudok is élni, de ez pillanatnyi, ezt fent kell tartani és tovább kell csinálni, hogy egy jó szintet tudjak hozni, amivel a válogatottat is tudom segíteni a világbajnokságon. Úgy gondolom, fontos, hogy az embernek legyen egészséges önbizalma, de azért ezt sem szabad túlzásba vinni. Én sem szeretnék átesni a ló túloldalára. Most viszont van egy kevés önbizalmam, amit úgy szeretnék felhasználni ezen a világbajnokságon, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot és kihozzam magamból a maximumot. A stabil védekezés kulcsfontosságú lesz számunkra, de természetesen a taktikai támadásban is ki kell használnunk minden kvalitásunkat, jól kell összeraknunk a figurákat. Bízom benne, hogy a világbajnokságra teljesen készen fogunk állni. Úgy érzem, hogy azért kicsit megnőttek az elvárások velünk szemben, de ezt inkább egyfajta édes teherként kell felfognunk, hiszen képesek vagyunk nagy dolgokat elérni. Egy VB teljesen más, mint egy Európa-bajnokság, más a szervezés, a csoportkör után egy mérkőzésen sok minden múlik. Ha azokat a meccseket tudjuk hozni, amik nagyon fontosak, akkor egy éremmel mindenki szívesen térne haza. Merész álom, de az EB előtt is azt mondtam, hogy nagyon szeretnénk érmet és így is lett. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy a VB-n is egy nagyon jó teljesítményt nyújtsunk. Szeretem és élvezem, amit csinálok – a kézilabdát, és a tanulást is. Hamarosan, december közepén kezdődik a vizsgaidőszak, ami mindig egy kicsit nehezebb, úgyhogy szerintem a január lesz számomra megterhelőbb. Tavaly azonnal haza kellett indulnom, mert másnap reggel nyolckor vizsgám volt. Most nem tervezek hasonlót, bár akkor nem volt választásom. Remélem, hogy ezúttal nem kerülök ilyen helyzetbe. Nekem az is kikapcsolódás, amikor a szabadidőmben tanulhatok, úgyhogy ez mindig jelen lesz az életemben.




