Mellette Szerdiukov is betalált, de mindkét gólra tudott válaszolni a Pénzügyőr.

Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 17. forduló
Ferencvárosi TC II 2-2 (1-0) Pénzügyőr SE
Gólok: Kuznyecov (17.), Szerdiukov (63.), ill. Földi (61.), Grabant (77.)

Radnóti – Lukács L., Komáromi, Takács, Vén B. – Birkás (Tóth M., 80.), Skotner (Kokovai, 64.) – Knáb, Vén Á., Szerdiukov – Kuznyecov (Benczik, 64.)

A nem túl fényes formában lévő tartalékcsapat azt az egész idény során igen gyengén teljesítő Pénzügyőrt fogadta, amelyet idegenben 2-0-ás hátrányból fordítva vert meg. Annak a meccsnek a sztárja, Berényi a múlt héten, az MTK ellen kisárgázta magát, Gólik ugye már Soroksáron van, Olalekan még mindig sérült, a kapuban pedig ezúttal Radnóti szerepelt.

Már az első percekben volt akció: Radnóti paskolt szögletre egy megpattanó lövést, majd a szögletből is próbálkoztak, de veszélytelenül. Szépen lassan átvettük az irányítást, a 13. percben egy előnyszabályt követően Kuznyecov léphetett ki, centerezés helyett a jobb alsó felé lőtt, de a kapus bravúrral védett. Hamarosan mókás pillanatoknak lehettünk szemtanúi: a kapus gurított az egyik védőjének, ám a visszapasszra már Kuznyecov is lecsapott, és mivel a kapufa is vele volt, megszerezte a vezetést és saját maga első NBIII-as gólját, 1-0. Pár perccel később Knáb lódult meg a jobb oldalon, középre passzolt, Kuznyecov emelése azonban egy védőben elakadt, míg a másik oldalon Molnár távoli lövését tolta fölé Radnóti.

A PMFC és az MTK elleni meccsek után ezúttal is a második félidővel akadtak problémáink, jobban kezdett a Pénzügyőr, sőt a 61. percben az egyenlítés is összejött: hiába volt meg a számbeli fölényünk a tizenhatoson belül, két finom passzt követően Földi emelt a kapuba, 1-1. Jött azonban a gyors válasz, Vén Áron kapott jó kiugratást a jobb oldalon, középre lőtt, a passzra pedig Szerdiukov érkezett, 2-1. A játék képe így sem változott, így az újabb vendég gól szinte elkerülhetetlen volt; egy mélyről érkező beadást Grabant lőtt a hálóba a hosszúról, 2-2. Bár Radnótinak akadt még egy nagyobb védenivalója, a harmadik találathoz mégis talán mi álltunk közelebb, csakhogy sem Takács fejese, sem Benczik utolsó pillanatos lövése nem talált kaput, így döntetlennel zártuk az első félévet.

Ezzel eldőlt, hogy hatodikként telelünk, a Nagykanizsa meglógott, a Kaposvár 4, a Majos és a Pécs 3-3, a Dunaújváros 1 ponttal előz minket, az MTK II pedig 3-mal van lemaradva tőlünk. A házi góllövőlistát Berényi zárta az élen 9 góllal, míg Gólik 8-szor talált be, de ő elképzelhető, hogy ezt már nem is gyarapíthatja majd. Most indokolatlanul hosszú szünet következik, folytatás Pakson, március 1-jén…