Az isztambuli csapat középpályáról többen is hiányozni fognak a jövő heti EL-meccsen.
A legutóbbi fordulóban, a plzeni 0-0 során ugyanis hárman, a holland középhátvéd Jayden Oosterwolde, valamint a középpályás – korábbi manchesteri, brazil válogatott – Fred és a török védekező középpályás, Ismail Yüksek is megkapta harmadik sárga lapját, rajtuk kívül hiányozni fog még a lengyel válogatottban múlt héten megsérült Sebastian Szymanski is. Ezekután az olasz Domenico Tedesco vezetőedzőnek egy „valódi” középpályása maradt, a 96-szoros mexikói válogatott Edson Álvarez, akit a West Hamtől vettek kölcsön a nyáron. Mellette a török sajtó a korábbi Real Madrid és PSG-játékos, Marco Asensio és az elsősorban centerként számításba vett, brazil Talisca bevetését valószínűsíti a megszokott 4-1-4-1-es felállásban. Az ellenünk jövő héten játszandó Európa Liga találkozó után, az azt követő hétfőn bajnoki aranycsatát játszik a második Fenerbahce az örök rivális, előttük egy ponttal álló Galatasaray ellen.
A helyzetet kezelése érdekében a hírek szerint a klub elnöke külön prémiumot ajánlott fel a következő találkozókra.




