Az írek elleni vereséggel véget ért számunkra a VB-selejtező sorozat.

Férfi labdarúgás, VB-selejtező, F-csoport, 6. forduló
Magyarország 2-3 (2-1) Írország
Fradista gól: Varga B.

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Bővebb összefoglaló: M4 Sport
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Marco Rossi

Nehéz jelen pillanatban bármit mondani és nekem személyesen is nagyon nehéz a jövőre gondolni. Óriási szomorúság ez, nem találom a szavakat. Nagyon sajnálom, nagyon sajnáljuk… Magunk miatt, a srácok miatt, a szurkolók miatt. Nem azt érdemeltük, hogy ebből vereség legyen, de ugyanaz történt, mint Írországban. Tudtuk, hogy előreívelik majd a labdákat, de így se bírtuk ki. Mondtam a szünetben, hogy meg kell szereznünk a harmadik gólt, de helyzetkihasználásban kudarcot vallottunk, majd történt, ami történt… Azt, hogy ez mentális vagy fizikális ok-e, jelen pillanatban nehéz megmondani. Az biztos, hogy elfáradtunk, de az is, hogy a szerencse sem állt mellénk, főleg ezúttal. Jó csapat vagyunk, de nem vagyunk fenomének, többször is hibákat vétettünk. Nem ezt érdemeltük, nem így kellett volna végződnie ennek a mérkőzésnek. Elmondtam a srácoknak, hogy semmiért nem tudok szemrehányást tenni nekik. Ma az MLSZ vezetőségével is egyeztetünk, milyen irányba haladjuk tovább. Persze, csak a pótselejtező lehetett volna meg a döntetlennel, de értékelni kell, miképp folytassuk most, hogy biztossá vált, nem jutunk ki a VB-re. Az utolsó másodpercek okozta eredmény hiányzott. Az első találkozón meglehetett volna a kettő egy, itt meg lehetett volna a kettő kettő. Azt mondtam a srácoknak is, hogy amikor így veszítesz az utolsó másodpercben, akkor nem panaszkodhatunk a játékosok hozzáállása miatt, a győzni akarásuk miatt, mert azt tették, amit kértem tőlük és most nem tudok rosszat mondani. Tudtuk előre, hogy amilyen játékra képesek, azzal gondot tudnak okozni nekünk. Ha kicsivel nagyobb szerencsénk van, megoldhattuk volna és már Dublinban is jó eredményt érhettünk volna el. Most viszont nagyon balszerencsések voltunk. Nem hiszem, hogy a csapategység megbomlana, hogy ennek fennállna a veszélye. Legutóbb már a novemberi meccseket is úgy játszottuk le, hogy már nem volt esélyünk kijutni a világbajnokságra, most bőven megvolt erre a lehetőségünk, sőt… A csapatszellem erős, amikor újra kell kezdenünk, akkor újra tudjuk kezdeni, de nem szeretnék még a jövőről beszélni, arra gondolni. A mesterhármast szerző Troy Parrottra készültünk, ismertük a képességeit. Nem tudtuk ma visszafogni őt, még akkor is, ha a góljain kívül nem nagyon volt lehetősége. Ő nagyon tehetséges az ilyen úgynevezett lopott gólokban… Én vagyok a szövetségi kapitánya a válogatottnak már jó ideje és azt kell mondanom, ez az a pillanat, amikor a legrosszabbul érzem magam, amióta kapitány vagyok. Természetesen nem keresek alibit vagy magyarázatot, én vagyok az első számú felelős és nagyon szomorú vagyok.