Hokisaink kapusa, Nagy Kristóf bemutatkozhat a válogatottban.

Most már nemcsak klubcsapatában, a válogatottban is kapustársa Bálizs Bencének. Sokat számít ez önnek? Milyen a kapcsolatuk?
Szerintem nagyon jó kollégák vagyunk, kiegészítjük egymást, nincs közöttünk feszültség amiatt, hogy melyikünket jelöli éppen a kezdőcsapatba az edző. Akárki ül a padon, támogatja a másikat. Bence rutinosabb, több tanácsot tud nekem adni, mint én neki, az olyan apróságoktól kezdve, hogyan érdemes felkötni az állvédőmet, hogy a legkevésbé zavarjon, odáig, hogy a pályán hogyan teljesíthetek jobban. Ha sok tanácsot nem is tudok neki adni, igyekszem kompenzálni azzal, hogy ha meccs közben szüksége van valamire, rögtön segítek.

Mennyire új önnek a válogatott közeg, hiszen sokakat ismer már a csapatból?
Az előző évben előfordult egyszer, hogy a felnőtt válogatottal edzettem egy napig, mert Bálizs Bence felszerelése nem érkezett meg időben Norvégiából, de most először kaptam hivatalosan meghívót.

Mit gondol a soron következő három mérkőzésről?
Kemény lesz, hiszen két A-csoportos és egy olimpiai résztvevő együttessel csapunk össze, de nálunk is van számos játékos, akinek magas színvonalú ligából van tapasztalata, erős a keretünk, mindent bele fogunk adni mindhárom meccsen.

NSO