A volt MTK játékosok közül Kovács Béla mondta el véleményét, aki megdicsérte Robbie Keane-t.

A Ferencvárosban 252 bajnokin szerepelt, és 35 találatra büszke egykori középpályás Mucha József kijelentette, a ZTE elleni legutóbbi hazai 2-1-es vereséghez hasonló botlás már nem fér bele, ha a Fradi szeretné megvédeni a bajnoki címét. – Gondolom, Robbie Keane vezetőedző ezt alaposan játékosai eszébe véste. Ha a Red Bull Salzburg elleni 3-2-es Európa Liga meccsen mutatott formából, és a Békéscsabával szemben játszott Magyar Kupa találkozó négy rúgott góljából indulok ki, csakis három pontról lehet beszélni az örökrangadón – hangzott Mucha véleménye.

Az MTK és Újpesti Dózsa egykori fedezete, Kovács Béla szerint a döntetlen remek eredmény lenne a kék-fehérek számára. Szerinte a Fradi mestere, Robbie Keane okosan pihentette a Békéscsaba elleni kupameccsen Varga Barnabást. – A Fradi gólra törő felfogása érvényesül, a kék-fehérek pedig Molnár Ádinban, jól cselező szélsőjükben bízhatnak – elemzett Kovács.

forrás: metropol.hu