Clubunk szurkolója, a magyar könnyűzenei rádiózás atyja 91 éves volt. Isten fogadja magához!
“ – Három fontos korszak volt az életemben. Az első, amikor a Fradi kapusa akartam lenni, annyira rajongtam a klubért, no meg Henni Gézáért. Ott voltam a meccseken, a régi fatribünös Üllői úti pályán, és kívülről fújtam az 1949-es bajnokcsapat összeállítását. Aztán a futballtól elcsábított a zene.”
A Retro rádió a Facebook-oldalán közölte a lesújtó hírt: elhunyt Komjáthy György. A magyar rádiózás megkerülhetetlen legendája 91 éves volt.
1952–1959 között a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola orgona-zeneszerzés-népzene szakán tanult, ahol Gergely Ferenc, Szelényi István, C. Nagy Béla és Hajdu Mihály tanították. 1958–1993 között a Magyar Rádió technikai rendezője, majd zenei szerkesztője volt. 1964–1998 között a Vasárnapi koktél, 1965–1993 között a Csak fiataloknak, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel, 1971-től a 25 perc beat és A beat kedvelőinek című műsorok szerkesztője volt.
Az 1980-as évek végén Popregiszter című sorozatot indított. 1986–1997 között a Danubius Rádió zenei szerkesztője volt. 1994-ben nyugdíjba vonult. 1995-től a váci Infórum Rádió zenei szerkesztője, műsorvezetője. 1999-től a Sláger Rádió Nem csak fiataloknak című kívánságműsorának társszerkesztője. 2011 novemberétől a B. Tóth László nevével fémjelzett poptarisznya.hu internetes rádió rendszeres havi műsorvezetője.
Forrás: Bors






