Hamberger Ádám és egy MÁV alkalmazott, aki a Fradi-vonaton teljesített szolgálatot, is megszólalt az ügyben.

A vonat személyzetének egyik tagja is megszólalt a közösségi médiában:

Nem sérült meg a vonat egyetlen porcikája sem. A lekapcsolt kocsi (1 db kocsi!) eleve úgy volt tervezve, hiszen abban a magyar rendőrök utaztak Hegyeshalomig. Majd azokat ma reggel, hazafelé visszacsatolták volna, szintén rendőrökkel. Végül ezt tegnap délután visszaakasztották, azzal együtt, egyben épségben ment haza a teljes szerelvény, aminek még Pesten sem volt semmi baja sem. Tudom, ott voltam végig személyzetként a vonaton oda-vissza! Nem történt intézkedés az osztrák részről, igen ez volt a probléma, hogy nem is jöttek ki, csak délután 3! fő osztrák rendőr jelent meg. Az osztrák mozdonyvezető és jegyvizsgáló pedig szó nélkül elsiettek onnan, mikor kijöttek az osztrák rendőrök, hátrahagyva a szerelvényt. Telefonon kommunikáltak a mi rendőreink folyamatosan, hogy most épp mit talált ki megint az osztrák. Megmotozták az összes szurkolót, átnézték az összes csomagot. Még olyat is kitaláltak az osztrákok, hogy jöjjenek velünk a magyar rendőrök, fel is pakoltuk az összes cuccukat a vonatra, aztán még az sem volt jó az osztráknak. Bármit kitaláltak, teljesítve lett, aztán szó nélkül leléptek onnan, mikor már látták, hogy nincs mit kitalálni. A magyar mozdonyvezetőt pedig főleg ne vonják ebbe bele, ő teljesítette a dolgát, levitte Hegyeshalomba a vonatot, ő már rég nem volt ott, mikor délután kiderült, hogy nem megyünk tovább.

A Fradi-szurkolókkal a vonaton utazó Hamberger Ádám szerint az osztrák sajtóban megjelent történet több sebből is vérzik. – Biztosan nem a MÁV mondta ki, hogy ne menjen tovább a szerelvény. A várakozás során a vállalat egyik vezetője többször hívott telefonon, hogy a részükről minden rendben van, és próbálnak megoldást találni az út folytatására – mondta a Blikknek Hamberger, aki szerint az is abszurd állítás, hogy a mozdonyvezető akadályozta volna a továbbhaladásukat. – Egy fradista szurkolótársunk volt a mozdonyvezető, akit nagyon jól ismerek. Reggel még oda is jött köszönni nekünk, hogy ő lesz a mozdonyon. Nevettünk is, milyen jópofa, hogy szurkolótárs viszi a vonatot. Tehát szó nem volt ilyenről – tette hozzá, leszögezve: a vonatban sem esett semmilyen kár, amire az is bizonyíték, hogy ugyanazzal a szerelvénnyel tértek vissza Budapestre.

A tábor vezetője szerint akkor kezdtek gyanút fogni, hogy baj lehet, amikor a tervezett határellenőrzésnél fél óra elteltével sem haladt tovább a vonat. A tábor vezetőjét ekkor a mávos személyzet értesítette, az osztrák vasútnál kifogásolták, hogy a magyar szurkolók a szerelvényből kihajolva, pirotechnikát használtak, ami Ausztriában tilos. Hamberger ezért végigment, és felhívta szurkolótársai figyelmét erre, majd a pirotechnikai eszközöket át is adták a magyar rendőröknek. – Mondták, hogy, ami a vonaton van pirotechnikai eszköz, szedjük össze, mert nem hiszik el, hogy nincs több, és így nem mehetünk át a határon. Előbb nyilván egy pár darabot adtak csak oda a szurkolók, majd amikor emiatt ment a huzavona, mondtuk, hogy oké, akkor inkább itt van, csak menjünk már – mesélte, majd hozzátette, így is maradt még a drukkereknél valamennyi, de azokat később a vonatot átvizsgáló magyar rendőrök elvették.

Miután mindez megtörtént, az osztrákok következő kifogása az volt, hogy rendfenntartó nélkül nem mehetett tovább a szerelvény. A helyszínen azonban ekkor még nem voltak osztrák rendőrök, a magyarok pedig fegyverrel nem mehettek át másik országba. – A magyar konzul és a biztosítást végző parancsnok is ott volt velünk, teljesen együttműködőek voltak és próbáltak megoldást találni az osztrákok kéréseire, de egyre csak falakba ütköztek – folytatta Hamberger. Három órányi várakozást követően végül engedélyt kaptak a magyar rendőrök, hogy kisebb létszámban a vonaton tovább mehessenek a szurkolókkal, de a vonat ennek ellenére sem indult el. – Közölték, hogy most már Ausztria kérésére meg kell várni az osztrák rendőröket. Megérkeztek hárman, az egyikük beszélt is magyarul, vele egyeztettünk. Ekkor azért akadékoskodtak, hogy még több osztrák rendőrt várnak, hogy ők is velünk tarthassanak – idézte fel.

A szurkolók úgy érezték, csak az időt húzzák az osztrákok, mivel félóránként jöttek az újabb követelmények – még a magyar rendőrök sem értették miért nem haladhatnak tovább. – Fogyott a türelmünk, szóval kerek perec rákérdeztem a magyarul tudó osztrák rendőrnél, hogy ki dönt, kire várunk, majd többször kijelentette, az osztrák belügyminiszter döntése, hogy a vonat haladhat-e tovább – állította a Fradi-szurkolók vezetője. Ekkor már bő négy órája rekedt az állomáson közel 600 társával, köztük gyerekekkel és nőkkel. Rövidesen arra lettek figyelmesek, hogy az osztrák rendfenntartók és a vasutasok egyik pillanatról a másikra távoztak a helyszínről. – Szó nélkül elmentek, még a magyar rendőrök sem tudták, hogy hova. Ekkor már mindenki hívott mindenkit. Kaptuk az információkat, hogy a külügyi segítség is folyamatban van rendőrségi és politikai szinten is. Mindenki foglalkozott az ügyünkkel magyar oldalról, de folyamatosan falakba ütköztek. Végül a magyar rendőrök közölték, nem tud tovább haladni a vonat, majd a MÁV felsőbb vezetése is elmondta, nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, még ők sem találkoztak hasonló esettel – magyarázta.