A Salzburg egyik legjobbja és edzője a Red Bull honlapjának is elmondta várakozásait.

Thomas Letsch

Minden csapat, amely az Európa Ligában szerepel, komoly minőséget képvisel. A Ferencváros ezt már meg is mutatta: két mérkőzés után négy pontjuk van. Elég magabiztosak vagyunk ahhoz, hogy kijelentsük: le tudjuk győzni a magyar bajnokot. Csütörtök este ezt akarjuk bizonyítani. Ha szerepet akarunk játszani az Európa Ligában, most kell pontokat szereznünk. Az első két, igazán erős ellenfél elleni meccs után most két hazai találkozó következik, olyan csapatok ellen, akik a mi szintünkön vannak. Ezért ez a két mérkőzés hihetetlenül fontos számunkra.

Soumaila Diabate

A Ferencváros az első két Európa Liga meccsén megmutatta, mire képes. Nemcsak pontokat szereztek, hanem jól is játszottak. Olyan ellenfelek ők, akiket le kell győznünk, ha jól akarunk szerepelni a sorozatban. Egyértelmű céllal lépünk pályára: pontokat akarunk szerezni.