Miközben nálunk Gróf bocsánatot kért és a Fradi is súlyosan megbünteti vállalhatatlan tettéért, az őt provokáló U15-ös újpesti fiút ajándékokkal halmozzák el a lilák.

Amikor egy 14 éves fiatal labdaszedő provokál egy labdáért futó kapust azzal, hogy nem azt teszi, ami a dolga, sőt, nem visszaadja, hanem elhúzza előle a labdát, arra sosem lehet válasz semmilyen erőszak, ahogy egy tanár sem léphet fel fizikailag, ha egy tanítványa beszól neki.

Ugyanakkor az sem helyes, ha egy ilyen viselkedést bátorítunk vagy megdicsérünk – sem akkor, ha egy fiatal a pályán, sem akkor, ha az iskolában vagy más felnőttekkel szemben lépi át a határt.

És ha már a fiatalok iránti elkötelezettségről beszélünk: az Újpest esetében elég árulkodó, mennyire veszik ezt komolyan. Nemcsak a nemzetközi szereplés terhe nem nehezedik rájuk, de már a Magyar Kupáé sem – mégsem töltött egyetlen percet sem saját nevelésű fiatal játékos a pályán eddig a bajnokságban. Pedig éveken át, példátlan módon két utánpótlásközpont (UTE és Újpest FC) után is kapták a TAO-támogatásokat…