Vezetőedzőnket kérdezték a Dózsa elleni bajnokiról.

A mieink 2015 decembere óta, immáron 30 mérkőzés óta veretlenek az Újpest ellen. – Ez egy szép sorozat, amit nem akarunk megszakítani – kezdte várakozását vezetőedzőnk, Robbie Keane. – Ahogy járok a városban az utcán minden szurkolónk erről a meccsről beszél már. Érezhető, hogy mennyire fontos mindenkinek ez a mérkőzés. Ezzel magam is tisztában vagyok és átérzem azt, hogy a derbi az egy kiemelt bajnoki mérkőzés, nem lehet semmivel sem összehasonlítani.

Vezetőedzőnk szerint a csapat jól felkészült a vasárnapi derbire. – Sosem egyszerű idegenben játszani, de a szurkolóink ott lesznek mögöttünk, tőlük mindig elképesztő energiákat kapunk a lelátóról. Ami a csapatomat illeti, visszatértek a nemzeti válogatott játékosaink is, összességében egy nagyon intenzív hetet tudhatunk magunk mögött. A srácok kiválóan dolgoztak, kellően felkészültünk az ellenfélből, az egész hét erről a meccsről szólt, úgy vélem, hogy mindenkivel sikerült megértetni, főleg az újakkal, hogy ez a meccs mekkora jelentőséggel bír az egész klub számára. Készen állunk a derbire, magam is sok hasonló meccsen vettem részt aktív pályafutásom alatt, tudom, hogy ez mit jelent, nagyon várjuk már a kezdő sípszót.

Fradi.hu