Így véget ért a nemzetközi szereplésünk – Fenyvesi Evelin és Albert Flórián értékelt a visszavágó után.
Női labdarúgás, Európa Kupa, selejtező, 2. kör, visszavágó
Ferencváros 0-5 (0-2) Sparta Prága
Beszámoló: Fradi.hu
Összefoglaló: M4 Sport
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Fenyvesi Evelin
Sportolóként ez a legnehezebb, ilyenkor meccs után realizálni, hogy az ellenfél jobb volt minden egyes részében a labdarúgásnak. Fegyelmezetlenek is voltunk, olyan elkerülhető gólokat kaptunk, de talán itt az ideje, hogy ezeket megtapasztaljuk ezen a szinten is, hogy nem lehet egy pillanatra sem kihagyni, mert ezek már olyan csapatok, akik megbosszulják, és egyből kaptuk belőle a gólokat. Ez most fájdalmas, de azt gondolom, hogy reálisan kell értékelni, és most még fáj, de lehet, hogy ez kicsit majd később megszépül, hogy tudtunk több nemzetközi meccset játszani ebben az évben, mint eddig bármikor. Úgyhogy igen, ez fáj, de el kell ismerni, hogy ma abszolút jobb volt az ellenfél. Mindig van sérült, beteg, de annak, aki bejön a helyére, élnie kell a lehetőséggel. Ez van, amikor sikerül, és van, amikor nem, de ezek a meccsek már olyanok, hogy egy pillanatra sem hagyhatsz ki, mert az ellenfél egyből tempót vált és megbosszulja egy góllal. Ez egy nagyon jó tapasztalat volt idén a csapatnak. Minden tanulságot le kell vonnunk, és a bajnoki- és kupamérkőzéseiken ezeket kamatoztatni, mert van bőven mit tanulni ezekből a meccsekből.
Albert Flórián
Semmit nem tudok mondani… Itt már ez egy olyan liga, ahol erősebb, felkészültebb csapatok vannak, sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkeznek. Nekünk ez egy óriási utazás volt, ami idáig tartott. Hogy amilyen gólokat kaptunk, azt mondom, hogy a szervezettség hiányát éreztem, illetve dekoncentráltságot. De azért tudni kell, hogy hat meccset játszottunk, plusz a bajnokikat, volt még egy Magyar Kupa mérkőzésünk, még sérülések is nehezítették a dolgunkat és most tényleg kijött a csapaton a fáradtság. Már nem tudtunk annyit cserélni, a végén is kellett volna. De nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy egyáltalán idáig el tudtunk jutni. Ebből kell majd előrelépni, nem lehet pillanatok alatt egyről a kettőre olyan csapatot csinálni, hogy „hú, hát itt mindenkivel versenyben legyünk„. Úgy érzem, hogy most léptünk egyet előre a tavalyihoz képest, egy minitornát meg tudtunk nyerni és volt utána még négy mérkőzésünk. Ezekből tanulunk, a lányok is le fogják vonni a konzekvenciát ezekből a mérkőzésekből, hogy hova lehet még fejlődni, illetve hogy mit kell csinálni a jövőben. Megmondom őszintén, az anyagiakon múlik, hogy az ember hogy tud játékosokat igazolni, mert azért tavaly elment hat magyar válogatott, illetve elment egy U19-es válogatott is. A csapatot ott teljesen újra kellett építeni. Most megint bejelentkeztek négy-öt játékosomra, akik a bajnokságban jól játszanak. Most egyelőre meg kéne tudni tartani a magot és ahhoz próbálni igazolni, de ez még a jövő kérdése. Akkor lehetne tényleg építkezni folyamatosan, de így nagyon nehéz, hogy évente kell új csapatot építeni.




