A Mladost Zágráb és a Pro Recco triplázásának nyomába eredünk – Vogel Soma és Nyéki Balázs nyilatkozott a mai meccs előtt.
Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, csoportkör, C-csoport, 1. forduló
Komjádi-uszoda, 18.30: Ferencváros – Nagyváradi VSK
Jegy: 5000 Ft – megvásárolható online és a helyszínen.
TV: European Aquatics / M4 Sport
Fogadási események: TippmixPRO.
Vogel Soma a FradiMédiának:
Nyéki Balázs
Nagyon nagy ünneplés nem volt a Szuperkupa győzelem után, mert azért a hétvégén bajnoki meccset játszottunk, inkább egy kis megkönnyebbülést éreztünk és kicsit visszavehettünk az edzésmunkából. A bajnoki után már tényleg arra figyeltünk-figyelünk, hogy sikerrel jussunk túl az első BL-fordulón. Ha ez megtörténik, elkezdhetünk istenigazából dolgozni, edzeni. Jelenleg még az a cél, hogy frissen érkezzünk meg a Nagyvárad elleni meccsre, és ott jól tudjuk teljesíteni. Tudjuk, hogy a Nagyvárad nem a legerősebb csapata a BL-nek, de egy pillanatra sem becsüljük őket le. Tavaly sem tettük ezt, úgyhogy mindenképpen azt szeretnénk, hogy magabiztos játékkal, a közönséget szórakoztatva nyerjük meg a mérkőzést. Ahogy már korábban is mondtam, a következő hetekben azért változik majd a Ferencváros összeállítása a legnagyobb meccsekhez képest. Manda nem fog játszani most egy jó ideig, a vállsérülését próbáljuk helyrehozni, ez egy hosszabb folyamat lesz. Egyelőre nem is tudjuk, mikor térhet vissza, legalább hathetes kihagyás vár rá. Manó vállalja a játékot, és Argi is szeretett volna játszani, de ezt nem kockáztatjuk meg a bordasérülése miatt. Ő várhatóan a jövő hét végén, az UVSE elleni meccsen tér vissza és ha minden rendben lesz, már szerepelhet a Bresciával megvívandó BL-találkozón. A többieket nézve én azt látom, hogy nemcsak érzelmileg vannak feltöltődve, hanem a fizikai állapotuk is jó. Szerepel a tervben egy néhány napos pihenő is, de persze ennek vannak bizonyos feltételei, például a Nagyvárad szerdai legyőzése… Szóval motivációs problémánk nem lesz, bár az is igaz, hogy külön “célprémium” nélkül is mindenki nagyon elszántan várja, hogy küzdhessen. Néha magam is csodálkozom, hogy mennyire motiváltak a játékosok. Ha csak meghallják, hogy “BL”, senki nem szeretne kimaradni a csapatból. Persze ennek ellenére lesznek kimaradók, már csak azért is, mert a BL-re is nevezett fiatalokat szeretném megnézni, sőt, Argi kiesése miatt a Haverkampf – Lugosi kettős közül az egyikre biztosan szükség is lesz, lehet, hogy mindkettőjükre. Jó meccsre számítok, ajánlom mindazoknak, akik nem fértek be a Szuperkupa döntőre, hogy jöjjenek ki, nézzék meg ezt a csodálatos csapatot!





