EB-selejtezőt játszik az U21-es válogatott, kezdés hatkor. Hajrá, magyarok!

A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.

Szélesi Zoltán

A sorsolásnál az első helyen kiemelt Ukrajna ellen kétszer előnybe kerülni, idegenben három gólt szerezni igenis bravúros teljesítmény. Sajnos az egyéni hibák ezúttal is Az eddigi mérkőzéseik elemzése alapján az ukránok fölé helyezem erősségben a török csapatot. Fizikálisan erős, technikás futballisták alkotják, akik valóban játsszák a futballt, kombinatív játékban roppant erősek, és rengeteg pontrúgás-variációt használnak a mérkőzéseiken, ezért nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük. Arra számítok, hogy a vendégek dominálni próbálnak majd, és elképzelhető, hogy a mérkőzés jelentős részében védekezésre kényszerülünk ellenük. Éppen ezért kicsit védekező hadrendre rendezkedünk be, de nagyon fontos, hogy ne a labda után futkossunk, hanem szerezzük meg, és amikor nálunk van, magabiztosan futballozzunk. Szeretnénk a két válogatott közötti értékkülönbséget szűkíteni.

M4 Sport, MLSZ