Alival beszélgettek – a menedzserét is kérdezték.
Egy mondatban biztos, hogy nem lehet összefoglalni ezt az elmúlt tíz hónapot. Tényleg hihetetlen, hogy mennyi minden és milyen gyorsan történt, felfoghatatlan szinte még most is. Meglepődtem én is a Transfermarkt-értékemen, nem számítottam rá, hirtelen ért engem is, hogy ilyen gyorsan ugrott meg az értékem, úgyhogy meglepődtem rajta, örültem, de nincs rám hatással. Jó, hogy így elismernek, de nem számít, mert a pályán ugyanaz az ember vagyok, a pályán kívül is, úgyhogy abban nem befolyásol. Így neveltek otthon a szülők, tényleg próbálok minél inkább az maradni, aki voltam eddig is, mert úgy gondolom, hogy ez juttatott el idáig.
A Gloriett SE-ben kezdtem el focizni, nyilván akkor még nagyon kezdetleges volt a dolog, de már akkor is imádtam és minden percemet, amit tudtam, a labdával töltöttem ott is, úgyhogy nagyon szerettem azt az időszakot is. 2014-ben Dragóner Attiláék kerestek meg. Ők vittek el engem először a Népligetbe, körbevezettek a sportlétesítményben, megmutattak mindent, az edzéseket, pályákat, öltözőket, és engem már akkor beszippantott a Fradi-közeg, én akkor eldöntöttem, hogy ide szeretnék menni. Örülök neki, hogy itt maradtam a Fradiban, és úgy gondolom, hogy az, ami itt kezd kialakulni, meg kialakult már előttem is, a Fradi utánpótlása most nagyon jó úton halad, mert lehet látni a lépcsőfokokat a játékosoknál, és örülök neki, hogy egyre több fiatal van a Fradi első keret táján az elmúlt időszakban, abszolút pozitív, ami most a klubnál folyik. Szerintem semelyik út se kikövezett, úgyhogy az enyém sem. De mindenki, aki körülöttem dolgozik, jól megalapozta ezt a ezt az egész utat, amin most haladok. Aki benne van a fociban, tudja, hogy oké, a lehetőséget meg kell kapni, de azzal azért mégiscsak élni kell.
Egy éve nem sokon múlt, hogy Kecskemétre menjek, de hirtelen jött a edzőváltás, majd a vezetőség itt tartott engem, hogy nézzük meg, az új edzővel milyen lesz a közös munka. És hál’ Istennek jól sikerült, úgyhogy ebből szerencsésen jöttem ki. Úgy érzem éltem a lehetőséggel.
Előtte nagyjából egy évet töltöttem Soroksáron, nagyrészt csak meccsre, meg a meccs előtti edzésekre mentem. Úgyhogy sok volt az ingázás a Fradi és a Sori között. Nagyon jó a közeg, a csapattársak, Peti bá’-ék, tényleg nagyon szerettem odajárni, még ha nem is sok időt töltöttem ott, és az egy-két nap alatt mindig, amit egy meccs előtt el tudtam ott tölteni, sietni kellett, hogy a taktikai elemeket át tudjuk beszélni, úgyhogy érdekes tapasztalat volt az is, nagyon hasznos volt.
Robbie Keane igazából bizalmat adott, és úgy gondolom, hogy így fokozatosan alakult ki bennem is az önbizalom, tényleg nagyon jó volt érezni tőle és az egész stábtól is, hogy bíznak bennem, és akarják, hogy ebből jó dolog legyen, szerintem ez vezetett leginkább előre. Most lehet furán fog hangzani, de a jelenlegi helyzetemet szerintem azért nagyrészt Keane-nek köszönhetem, neki és nyilván mindenkinek, akivel dolgoztam. De jelen pillanatban tőle kaptam meg itt a legtöbb lehetőséget, és nála tudtam leginkább kibontakozni a felnőtt labdarúgásban, úgyhogy igen, most neki köszönhetek sok mindent.
Szeretem a gyerekeket, úgyhogy edzés után kint szoktam maradni és el vagyok velük ilyenkor. Nekem is jót tesz, fel tudok ettől töltődni, örülök neki, hogy ők is színt visznek az én napomba így edzés után, úgyhogy nagyszerű ez is.
Szeretném mindig kihozni magamból a maximumot, és a lehető leghasznosabb lenni a csapat számára, de ez is személyiség kérdése, ott segítek a csapatnak, ahol tudok, amit éppen megkíván az aktuális mérkőzés, és mindig azt szeretném kihozni az egészből, hogy nyerjen a csapat és boldog legyen mindenki. Ez a legfontosabb nekem mindig a pályán. Kicsit furán fog hangzani, de gyereknek érzem még magam, mert ugyanazt csinálom, amit a Soroksárban, vagy éppen az NBIII-ban, nem sokat változtam így fejben, gondolkodásban. Nyilván a pályán, a focinak a különböző elemeiben fejlődtem, de alapvetően a gondolkodásmódom ugyanaz maradt, és még én is félig gyerekfejjel gondolkozom ezekről a dolgokról, még nekem is jól esik, ha odajönnek fotót, aláírást kérni, jó érzés nagyon. Nekem is erőt adnak és motivációt, hogy amúgy most már itt vagyok és ismernek az emberek, és ilyen jó dolgot sikerült elérni ilyen rövid idő alatt.
Nem szoktam gondolkodni azon, hogy mi a legnagyobb erősségem, de ha mondani kell valamit, akkor szerintem a gondolkodásmódom, a személyiségem. Azt mondanám, hogy a legjobb tulajdonságom, hogy mindent ki akarok vinni a pályára és mindent beleadni, ez mindig ad egy alapot magamnak, így van egy szint, ami alá nem tudok menni. Az is egy jó tulajdonság, hogy négy tüdőm van, de ez is annak köszönhető, hogy próbálok mindig mindent kiadni magamból.
Van azért bőven hiányérzet a két eddigi VB-selejtező kapcsán, mert szerintem mind a két meccsen tudtunk volna plusz pontot, pontokat szerezni. Az írek elleni meccsen a 2-0-ás előnyünkről sikerült sajnos kiegyenlíteni a hazaiaknak, a portugál meccsen bravúr lett volna az egy pont, és majdnem sikerült, úgyhogy azért azt szerintem mindenki sajnálja, az egész ország. De a mutatott játék az jó volt, és ebből tényleg lehet építkezni a mostani meccsekre is. A hazai pálya, a szurkolók, abból azért mindenki tud erőt meríteni, és tényleg úgy gondolom, hogy a mutatott játékunk nagyon jó volt az az elmúlt meccseken, minden esélyünk megvan mind a két meccsen, hogy pontokat szerezzünk. Láthattuk az itthoni portugálok elleni meccsen, hogy mi kell, egy stabil, fegyelmezett védekezés, és abból utána egy-egy helyzetünk biztos, hogy lesz, és azokat ki kell használni, akkor van esélyünk. Ugye itt vannak most velünk Barniék is és készülnek a következő meccsre. Ők már azért mondhatni, hogy félig ott vannak fejben, de nagyon jó a hangulat, én nagyon szeretek idejönni mindig. Tényleg nagyon jó, befogadó mindenki, szeretek itt lenni, és mindenki egy csapatként várja most az örmények elleni meccset. Ellenük azért ez egy kiegyenlített meccs lesz, hazai pályán szerintem mi fogunk dominálni, figyelni kell minden játékhelyzetre, hogy pontosak legyünk. Vannak náluk is jó játékosok, figyelni kell mindenre, mert veszélyesek tudnak lenni, de ha mi betartunk mindent, amit a mester kér, akkor nem lehet baj. Összességében a hat pont a cél, nyilván. De most az örmények elleni meccset kell megnyerni, és utána beszélhetünk majd a Portugália elleni meccsről.
– Tóth Alex
Papp Bence, Tóth Alex menedzsere
A gratuláció Alexet, a családját és a klubot illeti. A Ferencvároson kívül nincs olyan klub Magyarországon, amelynél egy 19 éves játékos ilyen szintű – becsült – értéknövekedést érhet el 10 hónap alatt. Sokan, főleg az újságírók, nem hittek nekem. Engem egyáltalán nem ért váratlanul, február óta azt hajtogatom, hogy ő az NBI legértékesebb játékosa. Most mindenki láthatja, hogy a Transfermarkt, amely –bár nem szeretem ezt a szót, mégis valamilyen szinten mértékadó, jó néhányan igazódnak hozzá – algoritmusa alapján a magyar élvonal legértékesebb játékosának tartja. Ez az érték még mindig alacsonyabb, mint a rangsorát dinamikusan frissítő CIES szerinti 6-7 millió euró. Szerintem felbecsülhetetlen az érték, amit képvisel, mind emberileg, mind szakmailag, de értelemszerűen valamilyen támpont mentén kell haladni. Akik ismerik a piac mozgását, akik látják, hogy a potenciális vevőjelöltek mennyi pénzért milyen profilú játékosokat vesznek, tudják, az 5 millió euró még korántsem az az érték, amely reális lehet egy későbbi transzfernél. Ami Alexszel történik, az páratlan, ilyen még nem fordult elő Magyarországon. Az egész futballunkat, utánpótlásunkat is magasabb szintre emelheti. Ennek hozadéka, hogy a magyar futball is egy másik térképre kerülhet nemzetközi szinten. Ugyanakkor nem szabad túlzottan nagy elvárásokat támasztani Alex felé, egyáltalán nem természetes, megszokott az elmúlt időszakot figyelembe véve, hogy egy 19 éves játékos folyamatosan kezdőként szerepel a magyar válogatottban és a Ferencvárosban. Még a történet legelején járunk, mindenki teszi a dolgát továbbra is. Ugyanúgy áll a dolgokhoz, ahogy anno tette a gól nélküli döntetlennel végződő BVSC – Soroksár NBII-es bajnokin.
(bővebben: m4sport.hu)
