Férfi kéziseink beálló legendája a napokban ünnepelte 75. születésnapját, Isten éltesse!

– Egyértelmű volt, hogy a kézilabda lesz az ön útja? Hogyan került bele a kézilabdázás világába?
– Nem volt teljesen egyértelmű, mert kezdetben párhuzamosan fociztam is, nehéz volt dönteni a kettő között. Aztán amikor elkerültem a Fáy András Gimnáziumba, Hoffmann Pali barátom elvitt a Fradiba egy kézilabdás toborzóra, onnan már nem volt kérdés. Rögtön serdülőben és az ifik között is OB-t nyertünk, Tóth Jenő személyében kitűnő nevelőedzőm volt. Már tizennyolc évesen felvittek a felnőttek közé. Ez akkoriban nem volt gyakori, de miután a Honvéd B-csapata ellen tizennyolc gólt lőttem, Dékán Rezső vezetőedző kijelentette, hogy a jövő héten jössz a felnőttbe edzeni!

– Mi teszi a népligeti atmoszférát olyan különlegessé, ami önt is az FTC-ben tartotta hosszú ideig?
– Rögtön nagyon jó közösségbe kerültem, ez a felnőtt csapatban sem volt másképp. Amikor ennyire fiatalon felvittek, nem tudtam, mit akarnak velem, mert nagyon jó beállók voltak az együttesben. Viszont hamar sikerült első számúvá válnom. A legjobb teljesítményt 1980-ban nyújtottuk, amikor három pontot is elraboltunk a bajnok Honvédtól és ezüstérmesek lettünk. Egy évvel később hívtak is onnan, talán azt bánom egyedül a pályafutásomban, hogy nem igazoltam át. Nem a jobb anyagi lehetőségek miatt sajnáltam, hanem mert rögtön utána, 1982-ben megnyerték a BEK-et. Viszont bele voltam bolondulva a Fradiba.

– Mi az, amire a legbüszkébb a pályafutásából?
– Klubszinten éppen erre a Fradival szerzett bajnoki ezüstéremre, a válogatottal pedig a moszkvai olimpián elért negyedik helyünkre. Jó generáció jött össze, Faludi Mihály fontos reformokat vezetett be. Olyan állóképességünk volt, hogy egymás után két meccset is le tudtunk volna játszani. Sokakat megvertünk, de valami mindig közbejött, általában a románok tettek nekünk keresztbe. A mostani rendszerben, amelyben gyakrabban, évente jönnek a világesemények, szerintem biztosan nyertünk volna valamit.

– Mit üzen a mai fiatal tehetségeknek?
– Ne féljenek hibázni! Egyre több edző látja, hogy a gyerekeknek nem leordítani kell a fejét, hanem biztatni, képezni őket. A technikai tudása megvan a magyaroknak a sikerekhez, mentálisan kell sokkal nagyobb önbizalommal nekimenni, hogy a sorsdöntő helyzetekben kevesebb hibát kövessenek el.

A teljes interjú: NSO