Ötvös Bence és Tóth Alex értékelt a tegnapi meccs után.
Nagyon jó volt ünnepelni a szurkolókkal, kellett az egyenlítő gól, mindenkinek jobb a szájíze. A meccs végén mindenki boldog volt, ez egy megnyert pont volt, a csapat erejét mutatja, hogy tudtunk egyenlíteni. Személy szerint nem éreztem, hogy veszélybe kerülhet Makreckis, nyilván butaság volt, de előfordulhat mindenkivel. A szünetben az emberhátrány okozta kérdéseket kellett először rendezni, a második félidő arról szólt, hogy ki akar jobban. Az egyenlítéssel úgy érzem látszott, hogy ezek mi voltunk. Azt kaptuk a csehektől, amit vártunk, erre is készültünk, de most már a következő meccs van a fókuszban. Az emberhátrányt tekintve ez az egy pont egy jó kiindulópont lehet, persze hazai pályán mindenki nyerni akar, de a meccset tekintve kihoztuk a maximumot.
– Tóth Alex
A félidőben mi káromkodtunk, a meccs végén az ellenfél. Nem volt egy szép meccs, annál küzdelmesebb. A buta piros lap után sikerült felállnunk, a szünetben azt beszéltük, hogy meccsben kell maradnunk a végéig, hisz gólt egy pillanat alatt lehet szerezni, szerencsére ez a végén össze is jött. Azt kaptuk a Pilsentől, amit vártunk, a második labdákra mentek, fizikálisak, erősek voltak, ez nem ízlett nekünk. De ebből is tanulunk, ilyenkor próbálni kell a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfélre. Muszáj lesz átállni hamar, mert két nap felkészülésünk van a győri rangadóig, most a regeneráción lesz a hangsúly – Győrben is szeretnénk győzni.
– Ötvös Bence




