Korábbi támadónkkal beszélgettek.

– Hogyan tölti a mindennapjait, mivel foglalkozik mostanában?
– Újvidéken élek a családommal, a fiam pedig Magyarországon. Tavaly január óta a Vojvodina vezető játékosmegfigyelője vagyok, a munkám tölti ki az időm nagy részét. Az előző szezon végén rövid ideig asszisztensedzőként segítettem a csapat vezetőedzőjét, Miroslav Tanjgát, az idény végeztével azonban visszatértem az eredeti feladatkörömhöz, amit nagy örömmel végzek.

– Ha már játékosmegfigyelés és Vojvodina, mit gondol az új szélsőnkről, Bamidele Yusufról?
– Bamidele egy nagyon jó játékos, tavaly ősszel érkezett a Vojvodinához a Radnicski Nistől. Szélsőként és középcsatárként is bevethető, ballábas, és erős testfelépítésének köszönhetően egyszerre gyors és kemény, jól tudja fedezni a labdát, de elképesztő sprinteket is kivág, ha éppen arra van szükség. A támadószekcióban szinte minden poszton megállja a helyét, éppen az előbb sorolt tulajdonságainak köszönhetően. Mindezt természetesen a számai is alátámasztják, hogyha megnézzük a statisztikákat, láthatjuk, hogy minden sorozatot figyelembe véve 41 meccsen 18 gólt lőtt és négy gólpasszt is kiosztott, ami úgy gondolom, hogy megsüvegelendő teljesítmény. Hiányozni fog a csatársorunkból, de a Vojvodina kisebb klub, mint a Fradi, más a modell is, az ilyen minőséget képviselő játékosokat el kell engednünk, főleg, hogyha egy másik ország bajnoka hívja őket. Biztos vagyok benne, hogy erősítés lesz a Ferencváros számára, kíváncsi vagyok, hogy milyen szezonja lesz.

– Követi a Fradi meccseit, mit szól az eddigi szereplésünkhöz?
– Természetesen követem, bár megmondom őszintén, hogy a bajnoki és kupameccseket a tévében nem mindig nézem meg, de az eredményekkel tisztában vagyok. Az európai találkozókkal más a helyzet, amikor tudom, élőben követem őket. Legutóbb a Qarabag elleni visszavágó során is a képernyő előtt ültem, végigizgultam azt a 90 percet. A Fradi határozott elképzeléssel, jól kidolgozott taktikával lépett pályára, és úgy is tűnt, hogy véghez tudja vinni az akaratát. Sokáig jó teljesítményt nyújtott a csapat, a bekapott gólokért kár, az utolsó tíz perc pedig körömrágós volt, kevés hiányzott. Igazán sajnálom, hogy nem jött össze a BL-csoportkör, megérdemelték volna a fiúk.

– Mi hiányzott?
– Varga Barni fejese a meccs végén. Viccet félretéve, nem az én tisztem eldönteni, hogy mi működött rosszul, és hogy min kellett volna változtatni, de hogyha már rákérdeztél, úgy gondolom, hogy a védelem talán nem azt a szintet hozta, amit ez a szakasz és egy ilyen komoly ellenfél megkövetel. Ez a BL előszobája, itt már nem lehet hibázni, és meglátásom szerint Ötvös Bence megingása a hátsó alakzatban nagyon sokba került. Kifejezetten szeretem a játékát, nagy munkabírású középpályás, jó technikával és magas játékintelligenciával, de én elsősorban a pálya közepén számítanék rá, nem pedig a védelemben.

– A vesztes BL-párharc után az Európa Liga főtábláján folytatják a mieink. Azt mondta, hogy követi a nemzetközi mérkőzéseinket, tavaly pedig éppen az Anderlecht ellen kezdtünk az UEL-ben. Nézte a mérkőzést, és ha igen, milyen érzéseket váltott ki?
– Azt a meccset sajnos pont nem láttam, de így sem maradt el a nosztalgia, mert a Vojvodinával éppen az Ajaxszal mérkőztünk meg az Európa Liga selejtezőjében. Természetesen én is ott voltam a csapattal Amszterdamban, és bár az 1995-ös BL-csoportkör óta a hollandoknak már új stadionjuk van, elárasztottak az emlékek. Mi még a régi stadionban játszottunk, de az érzés ugyanolyan volt, visszaidéztem a mérkőzést, amelyen sajnos kikaptunk, de így is örök emlék marad.

– Tartja a kapcsolatot az akkori csapattársakkal?
– Még szép! Nagyon jó társaság volt a miénk, azóta is rendszeresen összejárunk, amikor időnk engedi. Erős keretünk volt, komoly klasszisokkal, de még is egységként tudtunk működni, és úgy gondolom, hogy erre a történelmi BL-csoportkörrel tettük fel a koronát. Manapság a Bánki Dodi által szervezett öregfiúk meccsek adnak lehetőséget arra, hogy eltöltsünk pár órát együtt, én is előszeretettel jövök, amikor tudok, igaz, nem a bajnokikra, hanem elsősorban a nyári túrákra.

– Az akkori Ferencváros érdemeit senki sem vitatja el, de mire lehet képes a mostani, figyelembe véve az UEL-sorsolást?
– Úgy gondolom, hogy a jelenlegi keret nagyon erős, kiváló képességű futballisták szerepelnek az Üllői úton. A vezetőség minőségi és hozzáértő munkát végez, ennek pedig az a legfőbb bizonyítéka, hogy a csapat zsinórban hetedik alkalommal indulhat valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Ez azért is óriási eredmény, mert számos olyan klub van Európában, amely sokkal több pénzből gazdálkodhat, mint a Ferencváros, mégsem éri el a ligaszakaszt. Ráadásul ott sem vallanak szégyent a fiúk, sorozatban három alkalommal az egyenes kieséses szakaszig is eljutottak. Persze ez nem mindig a legszebb játékkal sikerül, de például az olasz futball sem a látványosságáról ismert, mégis a világ legjobb bajnokságai között tartják számon a Serie A-t.

– Végezetül, a Fradiban futballozó szerb játékosokról mi a véleménye?
– Régebben sokkal erősebb volt a szerb-bosnyák vonal a Népligetben, ez valamelyest megváltozott, de nem hiszem, hogy mindennek különösebb oka lenne. A Fradival azonos erősségű kluboknál gyakran cserélődnek a játékosok, ezen a szinten így működnek a transzferek. Mindenesetre a szerb futballt két jól képzett játékos képviseli, Alekszandar Pesics még 32 évesen is rendszeresen megmutatja, hogy milyen rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy már nincs sok éve a legmagasabb szinten, de akár kezdőként, akár csereként veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Ami Csirkovicsot illeti, a Topolyában meghatározó szerepet töltött be, engem kicsit meglepett, hogy az FTC-nél eddig nem sokszor jutott szóhoz, tekintve, hogy 1 az 1-ben rendkívül erős, jól cselez, és hatékony a támadóharmadban. Szerbiában most is nagyon népszerű a foci, és számtalan tehetség futballozik az országban, akik a jövőben akár Magyarországon is feltűnhetnek.

Fradi.hu