A Bolton Wandererstől nevetséges indokkal távozó játékos a Győrnél kötött ki. Menedzsere szerint az angol harmadosztályú csapatban megszűnt az a poszt, amin játszani szeretett volna, ezért kerestek másik együttest, ahol ez megvalósulhat. Akkor még angol és német csapatokról volt szó. Végül az NBI lett belőle és az ETO, a győriek pedig ugyanúgy 4 védővel játszanak, mint az angolok.
„Korai ezt még most kimondani, de szeretnénk megszorongatni a Ferencvárost is” – nyilatkozta Schön Szabolcs az M4 Sportnak.





