Alexet kérdezték a Karabah elleni összecsapás előtt.
A még mindig csak 19 éves középpályás, Tóth Alex nevét a legtöbb szurkoló tavaly ismerhette meg, azóta kirobbanthatatlan a csapatból, és háromszor már a magyar válogatottban is pályára léphetett. Mint mondta, azáltal, hogy nevelőklubja színeiben éri el ezeket a sikereket, számára minden egyes nap egy álom. Szalai Gáborral és Gruber Zsomborral jó barátságban van, egy közös gólörömöt is kiterveltek, amit egyszer már volt alkalmuk bemutatni, de akkor „belerontottak” – hogy mit rontottak el, azt Tóth Alex nem árulta el, de bízik abban, hogy akár már a Qarabag ellen újra elővehetik a koreográfiát, és ezúttal hibátlanul tudják előadni. Szerinte Robbie Keane munkája kezd beérni, a fiatal középpályás egyre jobbnak érzi a Ferencváros játékát. „Meccsről meccsre egyre jobban kovácsolódik össze a csapat. Nyáron is olyan játékosok érkeztek, akik hozzá tudnak tenni a játékunkhoz, egyre jobb és jobb kezd lenni az összkép.” A kérdésre, hogy a csapaton belül van-e mentora, valaki, akire felnéz, és aki tudja őt segíteni, posztjukból adódóan a korábbi BL-győztes Naby Keita nevét említette, hozzátéve, hogy „nem fair kiemelni egy embert, mert mindenki nagyon segítőkész már a kezdetek óta, amióta itt edzek”. Eljátszott már a gondolattal, hogy a Bajnokok Ligája alapszakaszában a világ legjobbjai ellen is megmutathatja magát, mint mondta, „ez normális, szerintem mindenki erről álmodik, hogy milyen jó lenne ott játszani, és most hál’ Istennek egyre közelebb vagyunk ehhez”.




