Lóri szerint az első meccsen semmi sem dől majd el.

Pászka Lóránd

Nem szabad messzemenő következtetést levonni a három évvel ezelőtt párharcból, hiszen sok mindent történt azóta, mindkét keret jócskán kicserélődött. A Qarabagban lesznek ismerős arcok, ők biztosan pluszmotivációval lépnek pályára korábbi klubjuk, a Ferencváros ellen: Samy Mmaee a csapattársam volt, míg Kady Borges nemrégiben volt a Fradi játékosa. Az azeri bajnok nagyszerű együttes, agresszív futballt játszik, de bízom benne, hogy ennek ellenére sikerül az első meccsen a Fradinak előnybe kerülnie, így magabiztosan utazhatna jövő héten Azerbajdzsánba. A két csapat nagyjából azonos erejű, kiélezett párharc várható, szerintem semmi sem dől el az első mérkőzésen. Egy biztos: a Ferencvárosnak minden esélye megvan, hogy bejusson a Bajnokok Ligájába, ami hatalmas siker lenne.

NSO