A magyar és fiatalszabály rendkívül népszerű, mindegy hogy milyen politikai oldalról van szó.

A keddi meccs óta felerősödött az a narratíva, hogy a magyar játékosaink Ludogorec elleni teljesítménye a magyarszabálynak köszönhető. Hát nem. Tegnap a Mandineren megjelent véleménycikknek (amiben a Fradi szurkolóit is minősítik…), illetve Szöllősi György jegyzetének tájékozatlan, rövidlátó populizmusa miatt és néhány személyes beszélgetés tanulságaként mindenképp érdemesnek gondoljuk, hogy helyükre tegyük a tényeket.

A Fradi nem a MLSZ idén még csak ajánlás szinten lévő magyar- és fiatalszabályát tartja be. Azt már bukta a második fordulóban (ezzel az azzal járó százmilliós támogatást is), amikor nem volt 2005-ös vagy fiatalabb labdarúgó a pályán a Kazincbarcika ellen (és Nyíregyházán is csak percekig állt fenn ez a helyzet) – így csak a tavalyi szabályoknak felelhetünk meg a szezon végére, amiért „csak” 325 millió támogatás jár – egyelőre nem állunk úgy, hogy teljesítenénk, hiszen Tóth Alex eddig a három NBI-es bajnokiból csak egyen lépett pályára. A Fradi a Sportállamtitkárság / NSMI akadémiai szabályait tartja be. Ez két részből áll: 2005-ös vagy fiatalabb, illetve 2004-es játékosok játékpercei (nemzetközi meccseken szorzókkal) alapján kapják majd meg a 2020 óta működő kiemelt akadémiát működtető klubok az azoknak járó támogatást – arányosan annyit, amennyi az egyéni megállapodások szerint teljesült. Amennyiben azonban nincs folyamatosan pályán öt magyar (itt nem kell, hogy fiatal legyen) ugrik minden – a teljes támogatási összeg mellett a státusszal járó kiváltságok is. Hogy mi köze van 25-35 éves futballisták vagy a magyar állampolgár Claudiu Bumbák, Artem Favorovok játszatásának az akadémiákhoz, azok finanszírozásához, vagy státuszához, azt senki nem tudta még megválaszolni – korábbi kérdéseinkre a mai napig nem érkezett érdemi válasz.

Ez a szabályozást hirtelen, a bajnokság kezdete előtt 2 nappal vezették be. Aznap, amikor a Fradi BL-kerete hazaérkezett Jerevánból Dibusszal, Gróffal, Őri Leventével, Kajánnal, Nagy Barnabással, Szalai Gáborral, Ötvös Bencével, Tóth Alexszel, Varga Barnabással és Gruber Zsomborral a keretben. Varga Ádámot eddigre kölcsönadtuk és nem számolt Robbie Keane az azóta távozó magyar állampolgár Cristian Ramírezzel, Pászka Lóránddal, a válogatott Baráth Péterrel vagy az épp ma távozott Katona Bálinttal sem. Az ő Fradi-kerettagságukat nem „védte” meg semmilyen magyarszabály. Madarász Ádám – bár perceket kapott – elsősorban Soroksáron játszik. Kaján Norbert és Szabó Szilárd – bár a padon helyett kapnak – a tavalyi NBI-es, illetve NBII-es játékpercek helyett eddig csak az NBIII-as csapatban léptek pályára. Ahogy Madarásznak, úgy nekik is játékpercek kellenek, erről beszélt Robbie Keane is. Mivel a magyarszabály miatt a pályán lévő öt magyar mellett a padon is ötnek kell lennie az esetleges sérülések elleni „biztosításul”, így a tavaly kiemelkedő NBII-es szezont futó Szabó Szili és a tavasszal az első csapatban is bőven szerepet kapó Kaján Norbert egyelőre NBI-es kölcsön vagy a Soroksár helyett egyelőre a padon és az NBIII-ban „vegetálnak” – a magyarszabály áldozataiként.

A minket idén érintő szabály bevezetése óta egy új magyar játékos érkezett, a Frankfurtból egy évre hazatérő Lisztes Krisztián. Vele együtt igazoltunk nyárom három magyart, míg Zsombi visszatért a kölcsönből – és eddig négy magyar távozott. A tavaszt az MTK-nál kölcsönben töltő Gruber Zsombor Daniel Arzani helyére került be a Noah elleni keretbe, mert Robbie Keane rendkívül elégedett volt a hozzáállásával, edzésmunkájával. Zsombor a tavalyi szezonban a Fradiban és az MTK-ban 1056 percet játszott, 3 gólig és 2 gólpasszig jutott. Ezt idén 197 perc alatt múlta felül. Gruber nem a magyarszabály miatt van most kiemelkedő formában, hanem az önmaga kemény munkájának és alighanem részben Robbie Keane-nek köszönhetően. Az xFB Analytics legalábbis így véli:

A magyar szabály miatt van viszont az, hogy a remek formája ellenére is a 197 idei játékpercének csak a tizede volt a BL-ben és nem lenne cseppet sem meglepő, ha a hétvégi bajnokin kezdene a keddi Karabah elleni találkozó helyett – hisz a bajnokin muszáj öt magyarnak játszani minden egyes szent minutumban. Márpedig Robbie Keane – Lisztes felgyógyulásáig mindenképpen – láthatóan alapvetően 7 magyar mezőnyjátékosban gondolkodik (Botka, Szalai, Nagy Barna, Tóth Ali, Ötvös, Varga és Gruber), közülük szombaton négynek mindig a pályán kell majd lennie – Tóth Ali, Ötvös és Varga játékára mindenképp szükség lesz a BL-playoff meccsen, ők alighanem csak frissítő csereként jöhetnek majd szóba a Felcsút ellen.

És nem, nem teljesen életszerű, hogy „Tóth Alex vagy Ötvös helyett egy sokadik Traoré, Maiga, vagy más érkezett volna idén nyáron „erősítésnek”” Tóth Ali a Fradi legnagyobb értéke, Ötvössel annyira fontos játékosai Keane-nek, hogy a nyitóforduló óta eltelt két NBI-es meccsen mindössze 30 játékperce van kettejüknek összesen, magyarszabály ide vagy oda.

Amikor Keane csapata tavasszal elkezdett összeállni és 11 meccsen 29 pontot szerezve behajrázta a bajnokságot, akkor Dibusz, Varga (akit nem tervezett eladni a Fradi, mert nem tudná pótolni), Tóth Alex mellett Szalai is kulcsember volt a maga 4 góljával és válogatott behívót érő játékával. Mert aki a Fradiban alapember, az a válogatott erőssége is lehet és igen jó eséllyel számíthat behívóra Marco Rossitól.

Ami a szabály hasznosságát illeti: a 2023-24-es és a 2024-25 szezonban a játékpercek 58.8 ill. 58.3% volt magyar – ez átlagosan 6.46 ill 6.42 magyart jelentett. Idén ez eddig egy cseppet, 61.6%-ra (6.77 magyar) nőtt. Ami a fiatalokat illeti: a tavalyi csúcshoz képest, amikor 1.2 fiatal volt a pályán átlagosan, ez az érték lecsökkent 1.1-re. A fiatal játékosok aránya a magyar játékosperceken belül 18.3%-ról 16.5%-ra csökkent a Wyscout adatai szerint.

Schmidt Ádám arra büszke, Szöllősi György pedig „Csányi Sándor és Szalai Ádám összefogásának” diadalát látja abban, hogy az NBI gól és gólpasszt adói közt sok a magyar, ez így is van: 61.6%-os játékpercarányukhoz képest az eddigi három fordulóban 65.6%-ban voltak övék a találatok és asszisztok. Igen ám, de a támadóposztok játékperceinél 67.6%-ban a magyar arány (szintén Wyscout-adat), a védelemben és középpályán viszont ez az arány értelemszerűen kisebb.

Tehát sem az NBI-es, sem azok a nemzetközi meccsek, ahol a magyarszabály nem érvényes, nem igazolják azt, hogy „az idén bevezetett módosításnak mégiscsak van hozadéka, alig másfél hónap után is„. Nem a szabályozásnak, hanem a Fradi játékosainak és stábjának remek idei munkájának volt a hozadéka a keddi siker. Ott nem a magyar szabály miatt, hanem annak ellenére játszott ennyi magyar – hiszen a Felcsút elleni meccsen ötüknek minden pillanatban pályán kell lennie.

Ellenben a magyar játékosok költsége (bér és ár) felment a négyszeresére, mondta el a Csányi-kötődésű Dózsa elnöke az ankétján, a „portugál csapat” ezért nem tart be semmilyen ajánlást. A szabályozás veszélyeire nem csak mi, nemcsak a Dózsa, hanem többek közt Marco Rossi szövetségi kapitány és a DVSC korábban az Athletic Bilbao akadémiáját irányító edzője is felhívta a figyelmet.

Szöllősi azt írja: „Jobb, ha sem mi, sem a klubvezetők nem hisznek többé az ügynököknek és a sportigazgatóknak, akik újabb és újabb kétes értékű külföldieket akarnak ránk tukmálni, ahelyett, hogy felhoznának valakit az ifiből, aki kisgyerek kora óta ezért dolgozik és erről álmodik.” A realitás az, sajnos ezzel szemben, hogy az „ifiből felhozott fiataloknak” már 15-16 éves korukban ügynökeik vannak, akik olyan magas fizetéseket harcolnak ki nekik, hogy ez nemcsak hogy sok „haszontalan külföldiénél” magasabb, de elveszi a legtöbb fiatal kedvét, hogy Szalai Ádámhoz hasonlóan külföldön próbáljon meg karriert építeni. Az meg hab a tortán, hogy az MLSZ-t szervilisen védő Pogácsakirály az MLSZ által kiképzett sportigazgatókat szapulja. Felmerülhet a kérdés, hogy Csányi Sándor akkor miért hisz a saját sportigazgató-ügyvédjében, dr. Barczi Róbertben, aki kulcsszereplő az elmúlt évek sok borzasztó döntésében.

A Fradi a magyar futball zászlóshajójaként, az ország dicsőségére, nemzetközi sikerei által a többi csapatnak komoly pénzt, a Győrnek KL-indulást, a válogatottnak meg több játékpercet ad, mint az összes többi NBI-es csapat összesen. A Fradi sok „haszontalan légiós”, többek közt Tokmac, Uzuni, Laidouni, Abu Fani, Saldanha, Blazic, Cissé, Zubkov vagy a megidézett és lefitymált Traoré és Maiga a magyar társaikkal az elmúlt hét évben rengeteg pénzt, sikert, koefficienst hozott a magyar futballnak, felemelte a magyar bajnokságot a 35. helyről 24.-re – a többi nemzetközi kupában induló klub elfogadhatatlanul gyenge teljesítménye ellenére is. Ezért hálásnak kellene lenni és nem a klub munkáját gátolni.

Zúghat, hogy „Puszi MLSZ”, de utána nem elegáns rögtön Ria-Riázni„, szól a mandineres cikk címe. Ezzel szemben nemcsak hogy megfér egymás mellett a „Buzi MLSZ” (amiért az MLSZ sem haragszik, Csányi szerint…) és a Ria-Ria-Hungária, hanem össze is kapcsolódik. Az MLSZ és azt kiszolgáló sportmédia ugyanis nem a magyar futballért dolgozik, hanem az abból élőkért – ezek az érdekek, ahogy azt sokszor kifejtettük, messze nem azonosak.

Csányi Sándor és Szalai Ádám összefogásának” annyi kell, hogy legyen sok magyar (nem lett számottevően több, mint tavaly), legyen sok fiatal a pályán (picit még kevesebb is lett eddig) a magyar bajnokságban. Az sem baj, ha emiatt égbe szöknek az árak és fizetések és az sem, ha a másik három magyar csapatnak eddig tíz nemzetközi kupameccsen van 2 győzelme és 2 döntetlene, hat vereség mellett és a KL-playoff körre valamennyire reális esélye már csak a Győri ETO-nak van, a Paks edzője maga adta fel a továbbjutást nyilatkozataiban. Az sem baj, ha a fiatal tehetséget egy klub ahelyett, hogy kölcsönadná, stabil játéklehetőséget biztosítva, vegetálásra kényszerít.

Sajnos a cél nem az, hogy megteremtődjenek a feltételek ahhoz, hogy sikeres magyar klubcsapatok lehessenek, hogy minél több magyar játékos játsszon erős külföldi klubokban, hogy egy erős válogatott legyen – Marco Rossi szerint „Csányi Sándor és Szalai Ádám összefogásának” negatív hatásai lesznek a hazai játékosok motiváltságára. De nem baj, mert van légióskereső osztály az MLSZ-ben az ifi- és felnőtt válogatott számára! A válogatottban nem baj, ha magyarul nem tudó, Magyarországon először válogatott meghívója miatt járó futballisták veszik el a lehetőséget az akadémiákon nevelkedő magyar fiatalok elől.