A helyi futballgálán vendégeskednek a korábbi nagy kedvencek.
Augusztus 9-én, szombaton 2022 után újra Csongrád-Csanád vármegyébe, ismét Kübekházára látogat a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata, amely három éve már óriási Fradi-ünnepen vett részt a Szeged közelében található községben.
Idén hasonló örömünnep és futballgála várható Kübekházán, annyi különbséggel, hogy már nem a tavaly elhunyt Nacsa Árpád várja a fradistákat, hanem róla nevezik el a sporttelepet. A névadó ünnepségen, valamint a gálamérkőzésen a Fradiban a hagyományoknak megfelelően ezúttal is láthatnak a nézők az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt játékosokat, továbbá bajnokokat, kupagyőzteseket, nem mellékesen két egykori honi gólkirályt is.
A kübekházi Nacsa Árpád Sporttelepen ugyanis a szurkolók többek közt találkozhatnak a BL-ben szerepelt Keller Józseffel, Szokolai Lászlóval, Fischer Pállal, Bánki Józseffel, Bojan Laziccsal, Mátyus Jánossal, Bubcsó Norberttel, Fehér Ádámmal, Csiszár Zoltánnal, a szegedi születésű Völgyi Dániellel, s persze másokkal is.
A szervezők, Szatmári Tamással az élen, szépszámú publikumra, remek hangulatra számítanak a Fradi-ünnepen. Az FTC küldöttsége kisebb, nagyobb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal már jóval a gálameccs előtt Kübekházára érkezik, így bőven lesz idő és lehetőség a szurkolókkal való beszélgetésre, közös fotók készítésére a nagy érdeklődéssel várt eseményen.




