Hátvédünket kérdezték a tegnapi meccs után.
Szalai Gábor
Úgy érzem, hogy nyerhető találkozó volt, de azért ez egy kicsit összetettebb ennél, mert ha kicsit jobban kitámadunk, még több energiát fektetünk a támadásba, akkor lehet kapunk egy gólt hátul, mert jobban kinyílnak a területek, és gyors támadóik voltak. Az első félidő alapján abszolút, ott meg is szereztük a vezetést, amikor, ha jól emlékszem, Lenny berúgta, és les miatt nem adták meg, ha az megvan, akkor miénk a mérkőzés, mert ült volna az, amit elterveztünk. Nyilván van egy kis hiányérzet, de hazai pályán kell eldönteni, ez azért előny lehet. Számítottunk rá, hogy nem úgy fognak kijönni a második félidőre, ahogy az elsőben játszottak. Nem volt olyan egyszerű, de kapott gól nélkül lehoztuk, nekünk is voltak helyzeteink, szerintem kézben tartottuk a mérkőzést. Hazai pályán 0-0-ról indulunk, mögöttünk lesznek a szurkolóink, remélem minél többen ki fognak látogatni, mert az ad egy plusz energiát.




