A SportalTV kérdezte védőnket.

Nagy Barnabás

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, szerettük is volna minél hamarabb megszerezni a vezetést, nagyjából sikerült is, utána rá is rúgtuk a másodikat. A helyzetemnél sajnos viszonylag közel volt a kapus hozzám, de azért megpróbáltam. Jó lett volna, ha már akkor megszerezzük a vezetést, jót tett volna a lelkemnek is. Remélem, hogy legközelebb már eredményes leszek. Néha pontatlanul játszottunk, emiatt a Kazincbarcika is tudott veszélyeztetni. Lezárhattuk volna előbb is a meccset, sajnos csak a végén sikerült. De örülünk a győzelemnek, és annak is, hogy kapott gól nélkül hoztuk le. Természetesen amiatt is boldog vagyok, hogy először voltam kezdő, ráadásul a Groupama Arénában ilyen közönség előtt. Utoljára az előző szezonban játszottam kilencven percet, a vége felé már éreztem a lábaimon, hogy elfáradtak. De ez jobb lesz meccsről meccsre, és majd megmutatom, hogy ennél is több van bennem. Jól érzem magam egyébként, jól fogadtak a magyar és a külföldi csapattársak is már a felkészülés elejétől kezdve.

Mandiner