Az NBII-es szezont a Csákvár elleni 4-1-es hazai vereséggel megnyitó Vasas egyik játékosával pedig minket hoztak szóba.
Szurkolói berkekben hallani olyan pletykákról, melyek szerint Tóth Milán iránt érdeklődik a Ferencvárosi TC és az Újpest FC. Megkerestük a Vasas csatárának menedzserét, Haisza Viktort, hogy oszlassa el a kételyeket ügyfelével kapcsolatban. „Korábban fővárosi klubok részéről valóban voltak arra utaló jelek, hogy szerződtetnék Tóth Milánt. Ugyanakkor klubja egyértelmű állást foglalt, ezt képviseljük mi is: jelenleg nem téma a távozása a Vasastól. A tulajdonosi szerkezetük, koncepciójuk, valamint szakmai irányvonaluk is biztosíték számunkra a jövőre nézve” – válaszolta az m4sport.hu-nak Haisza Viktor, aki ügyfele vonatkozásában arra is kitért, miért érdemes magyar játékosra áldozniuk a hazai csapatoknak. „Olvastam az egyik klub elnökétől, hogy irreális elvárásokat teremtett a magyar labdarúgásba bevezetett új – és itt szándékosan használom szabály helyett – ösztönző rendszer. Ezzel a kijelentéssel nem teljesen értek egyet: nem azért kell bizonyos magyar játékosnak megközelítőleg ugyanannyi fizetést adni, mint egy délről érkező, 30 év feletti játékosnak, mert a klubok bevételi lehetőséghez juthatnak. Inkább azért, mert szakmailag ér annyit, van olyan játékos, mint a hazánkba érkező külföldiek. Ezen felül rendelkezik annyi üzleti potenciállal, mint egy délről érkező, 30 feletti játékos, ebben biztos vagyok. Az pedig egyértelmű, hogy ez szolgálja a magyar labdarúgás érdekeit, jelenjét, jövőjét. Ez így működik egy koncepció, stratégia mentén működő nemzet sportjában. Ha egy magyar klub nem akar magyar játékosnak megközelítőleg hasonló fizetést adni – hangsúlyozom, nem ugyanannyit, hanem valamivel kevesebbet –, mint egy 30 év feletti külföldről érkező játékosnak, annak három oka lehet: vagy nincs rá pénzük, vagy szakmailag nem tartják annyira nagyra, vagy nem akarnak annyit áldozni rá, mint amennyit egy határon túlról érkező játékosra” – tette hozzá a menedzser.





