Lajos bácsi tegnap ünnepelte 90. születésnapját, Isten éltesse!

Hogyan ünnepelte, illetve ünnepli a tekintélyes évszámot?
A hét végén a családommal, a feleségemmel és a fiaimmal egy közös ebéden ünneplünk. Pár nappal ezelőtt pedig a Fradi híres krónikásáról elnevezett Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke, Takács Tibor szervezett számomra egy kis ünnepséget régi sportolókkal, amelyen meglepetésemre, a Svédországban élő egykori jeles labdarúgó és edző, a 94 éves Móré Imre is eljött.

Ön közismerten nagy Fradi-szurkoló gyerekkora óta. Hogyan sikerült pártatlanul közvetítenie mondjuk egy FTC – Újpest meccset?
Büszke vagyok rá, hogy a közvetítéseimben sosem voltam elfogult a Fradi iránt, csak odahaza, a szeretteim körében. Annyira nem voltam elfogult, hogy azt még az Újpest-szurkolók is elismerték. Egyszer, amikor a Megyeri úton baktattam a meccsre, messziről üdvözöltek és skandálták: Lajos bácsi, gyere közénk! Pedig annyira zöld a szívem, hogy még a házam teteje is zöld színű… Ferencvárosban nőttem fel, természetes volt, hogy mindig a Fradinak drukkoltam. Tizenéves voltam, amikor az Üllői úti stadionba az első meccsre kijutottam, méghozzá, úgy, hogy egy fillérem sem volt jegyre. Ott ólálkodtam a bejáratnál, amikor észrevettem, hogy egy öttagú társaság odaadta a belépőket a jegyszedőnek, aki nem számolta meg, így hatodiknak csatlakoztam és simán bejutottam. Nagyon boldog voltam, hogy a lelátón szurkolhattam a kedvenceimnek.

És arra emlékszik, melyik volt élete első meccse, amit közvetített?
Természetesen, MTK – Csepel mérkőzés 1960-ban. Ez azért is volt emlékezetes számomra, mert október 23-át írtuk, és a Népstadionban a nádtetős közvetítő fülke mind a négy oldalán egy-egy fegyveres rendőr állt a négy évvel korábban kirobbant forradalom „emlékére”.

Hogyan lett egy zenésznek és építészmérnöknek tanult fiatalemberből sportriporter?
Tájékozott voltam a sportban és 1959-ben, amikor találkoztam Vitray Tamással, aki akkor már elég ismert volt, egyszer csak odavetettem neki fiatalos hevülettel: „Én is szívesen kipróbálnám ezt a bohócságot a tévében”. Nosza – biztatott -, írjak Radnai Jánosnak, a Magyar Televízió Sportosztálya vezetőjének. Írtam és kilenc évig úgy riporterkedtem, hogy közben építészmérnökként dolgoztam. S ekkor szóltak, hogy vagy főállásban dolgozom a továbbiakban, vagy nem kell többé jönni. Így kerültem a televízió státuszába 1969-ben. Életem egyik legjobb húzása volt, nagyon szerettem ott dolgozni.

Kivel volt a legjobb viszonyban?
Kezdetben mindenkivel jóban voltam, Vitraynak még házat is terveztem. Később megszakadt vele a kapcsolat, már vagy harminc éve nem beszéltünk… Egyébként Vitár Robival és Gyulai Istvánnal voltam a legjobb barátságban.

Édesapja Alajos volt, ön is az, de hogyan lett Lajos?
Radnai Jancsinak köszönhetem, aki azt mondta, amikor odakerültem, hogy ilyen néven nem lehetek sportriporter, legyek Kovács Lajos. Mondtam, hogy inkább maradnék az eredeti nevemen, legfeljebb az A betűt elhagyom. Elhagytam.

Jól tette, mert akkor talán sose ismeri meg második feleségét, akivel már negyven éve együtt él.
Valóban, a televíziózásnak köszönhetem Kingát, aki kitűnő jégtáncos volt. Két gyerekünk született, az előző házasságomból is van két gyerek.

Tavaly komoly betegségen esett át, majdnem itt hagyott bennünket. Hogy van?
Köszönöm most már jól, bár a gondolkodásom kicsit lelassult, néha nehezen jutnak eszembe nevek vagy események, a beszédem sem olyan pergő, mint volt, de nem panaszkodom, mert élek. Úgy látszik, a jóistennek még tervei vannak velem. Igen komoly betegségből gyógyultam fel, gyomorpanaszokkal és hasnyálmirigy-gyulladással kerültem kórházba tavaly ősszel, és csaknem húsz kilóval lettem könnyebb. Háromszor jöttem vissza a klinikai halálból, de megúsztam. Hálával tartozom mindenkinek, aki segített életben maradni, és feleségemnek, aki mindent megtesz az egészségemért. Kinga az én őrangyalom, ő egy csoda, a tenyerén hordoz.

A labdarúgás áll önhöz a legközelebb, hátvédként focizott az újságíró válogatottban, mellette teniszezett is. Nem hiányzik a mozgás?
Tavaly, a betegségem előtti napon még teniszeztem. Persze hogy hiányzik, de azóta örülök, hogy tudok járni. Azért augusztusban focipályára lépek, én végzem el a kezdőrúgást a tiszteletemre szervezett újságíró – színész derbin.

Tervei között még mi szerepel?
Gyönyörű életem volt, szeretetben éltem le a 90 évemet, szép családom van. A napjaim csendesen telnek, zenét hallgatok, nézem a sportadásokat. Egy tervem azért még van, újra elkezdek zongorázni a magam örömére, hiszen fiatalkoromban orgonáltam templomokban és nagyon hiányzik a zenélés.

Blikk