Api bácsit kérdezték a mai bajnoki előtt.

Ezúttal nem hibázik a kezdési időpontot illetően Kovács Béla. Az MTK egykori kiváló fedezete, a nyugdíjas nyomozó alezredes nyáron Szlovéniában járt, ott azt tervezte, hogy megtekinti a kék-fehérek egyik előkészületi mérkőzését. De mivel elnézte a kezdési időpontot, lemaradt a 90 percről. Most nem fog hibázni. – Ezúttal a pontos időben ott leszek a Hungária körúti stadionban. Ha a válogatott kerettag Kata Mihály nem játszik, alapvetően gyengül a hazai csapatjáték. Még szerencse, hogy a középső védő grúz Ilia Beriasvili felveszi a versenyt a fejelőpárbajokban Varga Barnával, ami nem kis szó – fogalmazott Kovács, aki Fradi-fölényről beszél. Kiemelte, a zöld-fehérek középpályás sorukba megszerezték azt a svéd Jonathan Levit, akinek technikai képzettsége átlagon felüli, jól lő, ügyesen cselez, pontosan ad be, és a fejelőképessége sem utolsó.

A Fradi legendája, a Vásárvárosok Kupája-győztes 81 éves Horváth László nem veszi félvállról a kékeket. – Az örökrangadó mindig örökrangadó, benne van a meglepetés, olyan váratlan eredmény csúszhat be, amire senki sem számít. A hazaiak hangos erősítésről nem számoltak be, viszont Bognár István és Németh Krisztán olyan érett egyéniség, akikkel baja támadhat az ismét átalakuló Fradi védelemnek. Az feldobhatta Robbie Keane edző együttesét, hogy BL-selejtezőt nyert az örmény Noah ellen, viszont a legutóbbi idényben az MTK olykor kifejezetten stílusosan futballozott – így a 81 éves, Apinak becézett Horváth, aki 29 örökrangadón szerepelt, és jól emlékszik veszélyes MTK-szélső ellenfeleire, Török Józsefre, illetve Koritár Lajosra, mert élvezetes párharcokat vívott velük.

Metropol