Alexet kérdezték az örmények elleni meccs után.

Tóth Alex

A külső körülmények nem könnyítették meg a helyzetünket, de ez mindkét csapatra vonatkozott, úgyhogy nem lehet kifogásként tekinteni rá. Amiért jöttünk, azt szerintem elértük, nyertünk, így előnyből várhatjuk a visszavágót, és kíváncsian várjuk, hogy az a mérkőzés hazai környezetben mit hoz majd. Csak egygólos előnyünk van, ezért a következő meccsen is szoros küzdelem várható. A kiállítás befolyásolta a játékot, főleg, hogy a meccs vége felé történt, amikor már mindenki fáradtabb volt. Ilyenkor azért fel tud borulni a pálya, de úgy gondolom, stabilan tudtunk védekezni, nagy helyzetet az ellenfél nem tudott kialakítani. Jól megugrotta ezt az akadályt a csapat. A Bajnokok Ligájában a főtáblára szeretnénk kerülni, a bajnoki cím minden évben elvárás, ugyanígy a Magyar Kupa szereplés is. Ahogy a klubomban, úgy válogatott szinten szeretnék stabil helyet kivívni magamnak a keretben, és egy sikeres VB-selejtezős szereplést produkálni világbajnoki részvétellel!

Origo Sport