Betlehem Dávid is hasonló célt tűzött ki maga elé.
A férfiaknál ott lesz a mezőnyben Rasovszky Kristóf, aki az elmúlt másfél évben minden világversenyen begyűjtötte az aranyérmet 10 kilométeren, kezdve tavaly év elején a dohai világbajnoksággal, majd a párizsi olimpián, idén május végén pedig a horvátországi Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. A sportág immáron legendásnak számító alakja ráadásul a 3 km-es egyenes kieséses sprintversenyben is megnyerte a kontinensviadalt, a csapatversenyben pedig óriási hajrával vezette győzelemre a magyar négyest. A válogatott vasárnapi edzésén Rasovszky ragasztással a lábán jelent meg, mint elmondta másfél héttel ezelőtt kiugrott a térde, ugyanakkor ez „nem újdonság”, többször is megtörtént már vele hasonló, de az úszásban, és már a szárazföldi munkában sem zavarja. A versenyeket a Sentosa-szigeten rendezik, ahol a körülményekről a rendkívül hektikus időjárás miatt csak annyi jósolható meg előre, hogy a víz meleg lesz. „A szél gyakorlatilag bármikor jöhet, és akkor nagyok lehetnek a hullámok. A vízhőfok talán reggel egy kicsivel lehet majd kevesebb, de így is nagyon meleg lesz” – mondta az MTI-nek Rasovszky Kristóf. Az olimpiai bajnok hozzátette, „nincs új a nap alatt”, ezúttal is a lehető legjobb eredményt szeretné elérni. „A nyíltvízen három egyéni számom van, illetve a váltó, szeretnék mindegyikben dobogóra állni, a medencében pedig 400 és 800 méteren is egyéni csúcsra készülök” – jegyezte meg.
Hozzá hasonló célokkal várja a világbajnoki rajtot az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid, aki néhány nappal később tudott csak csatlakozni társaihoz, de ez nem zavarta meg a felkészülését. „Nagyon élvezem az ittlétet, van egyfajta pozitív érzésem, ami például két évvel ezelőtt Fukuokában egyáltalán nem volt meg, nem éreztem magam komfortosan, itt viszont nagyon jó a lelkiállapotom” – mondta a 22 éves úszó, aki megjegyezte, a vasárnapi hullámokat látva kissé ostiai érzése volt, de ettől nem lesznek rémálmai. A fiatal versenyző ezzel a 2022-es római Európa-bajnokságra célzott, ahol a 25 kilométeres versenyt menet közben félbe kellett szakítani. Betlehem Dávid komoly célokat tűzött ki maga elé: „Érmeket várok a csapattól, és magamtól is. Öt számom van összesen, mindegyikben szeretnék a dobogón állni. Ezért jöttem, ezért dolgoztam” – fogalmazott a válogatott versenyző, aki a medencében 1500 méter gyorson lesz érdekelt, a szám olimpiai negyedik helyezettjeként. A horvátországi Stari Gradban rendezett Európa-bajnokságon magasra tették maguknak a mércét a magyarok, hiszen öt arany-, valamint két-két ezüst és bronzérmet nyertek.





