A Zlín egyik játékosa és másodedzője értékelte a tegnapi edzőmeccset.

Nagyon élveztem a mérkőzést, segítettek a társak, a beilleszkedésben általánosságban és a meccsen egyaránt. Nagy ugrás volt ez minőségben, már a tizenötödik percben kapkodtam a levegőt, de aztán összeszedtem magam és hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak. Az ellenfél magas szintet képvisel, olyat, mint a cseh liga legjobbjai. Sok volt a futás, talán mindkét fél óvatosabb volt, hosszú felkészülésből jöttünk. Jobban kombinálnak támadásban, így inkább a védekezésről szólt nekünk a meccs. A tizenegyest nem láttam jól, akkor már a kispadon ültem.

Michal Cupák

Valószínűleg kéz volt, de a lényeg, hogy a bíró befújta a büntetőt. Én nem láttam pontosan. A videót megnéztem, de a lényeg az, hogy ilyen helyzet ki sem alakulhatott volna, egy gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Mindkét oldalon voltak lehetőségek. Az első félidőben jobban játszottunk, szervezettebben, Nagyon megnehezítettük az ellenfél dolgát. Több helyzetet alakítottunk ki a második félidőben, de a meccs akkor esetlegesebb volt. Egy gólt, egy döntetlent megérdemeltünk volna. Erre a teljesítményre, főleg védekezésben, lehet építeni.

Lukas Motal, másodedző