Az ausztriai edzőtáborban kérdezték új játékosunkat.
– Hogy tetszik az ausztriai edzőtábor?
– Eddig minden nagyon jó. Gyönyörű a környezet, kiválóak a létesítmények, tetszenek az edzések, jó hangulatban van mindenki. Szóval csak pozitívan tudok nyilatkozni a témáról.– Vasárnap este érkezett meg a csapat Tirolba, aztán hétfőn és kedden is dupla edzést tartott a szakmai stáb. Milyen tapasztalatokat szereztél?
– Rengeteg munkát fektetünk bele a felkészülésbe. Olykor már érezzük, hogy nehezen mozognak a lábaink, de ennek így kell lennie az előszezonban, főleg az edzőtáborban. Fontos, hogy a csapatszellem nagyon jó, mindenki remekül kijön a másikkal, segítünk egymásnak a pályán és azon kívül is.– Szerdán következik az első felkészülési mérkőzés az ausztriai edzőtáborban, ellenfelünk a cseh FC Trinity Zlín együttese lesz. Mit vársz az összecsapástól?
– Nehéz meccs lesz. Sok cseh csapat ellen játszottam már korábban, és úgy emlékszem, hogy mindig kemény ellenfélnek bizonyultak, hiszen fizikálisan és a kombinatív játékban is erősek. Jó teszt lesz számunkra, biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk egy remek meccset játszani ellenük. Fontos, hogy mindenki játékperceket kapjon, hiszen így tudunk csak megfelelően felkészülni a Bajnokok Ligája-selejtezőkre és a bajnokságra.– Ha már a BL-t említed: legszebb álmodban látod a Ferencvárosi Torna Clubot a főtáblán szerepelni?
– Az az álmunk, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján játsszunk! Persze nem akarok túl sokat mondani erről, hiszen mindig csak az éppen aktuális mérkőzéssel szabad foglalkozni. Sok meccset kell megnyerni ahhoz, hogy a főtáblára kerüljünk, de mindannyian mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy elérjük a célunkat, s bejussunk a BL ligaszakaszába.– Milyen a közös munka Robbie Keane-nel?
– Csak pozitívan tudok nyilatkozni a vezetőedzőnkről. Fantasztikus vele a közös munka. Mindannyian felnézünk rá, hiszen játékosként nagyszerű karriert futott be, rengeteg mindent megtapasztalt, és most érdekes látni, hogy milyen profin dolgozik edzőként. Lenyűgözött, olyan dolgokat tanít nekünk, amelyekről még sohasem hallottam. A csapatban mindannyiunknak megvan a lehetősége rá, hogy komolyan fejlődjünk a kezei alatt.A teljes interjú: Fradi.hu




