Ez a Fradinál is befolyásolhatja a helyzetét.
Naby Keita télen került a német Werder Brementől kölcsönben a Ferencvároshoz, és a 2025 végéig szóló szerződésbe vételi opciót is belefoglaltak a felek. Hogy az FTC élni fog-e ezzel az opcióval, egyelőre nem tudni, a mostani állás szerint Keita visszatérhet Brémába, de legfeljebb hat hónapra – fogalmaz a 90min.de. Ugyanis Keitának a jelek szerint továbbra sincs jövője a Werder Bremennél: Peter Niemeyer, a Bundesliga-klub sportigazgatója ezt egyértelműen megerősítette a Deichstubénak adott interjúban. Arra reagálva, hogy a néhány héttel ezelőtti brémai edzőváltás (Ole Werner helyére Horst Steffen érkezett) után felmerült annak a lehetősége a sajtóban és szurkolói körökben is, hogy Keita kaphat egy második esélyt a Werdernél.
„A klub akkoriban nagyon egyértelmű álláspontot foglalt el – és ez a hozzáállás nem változott, függetlenül a vezetőedző személyétől” – kommentált a klubvezető, amikor Keitáról kérdezték.
A portál szerint így, ha a Ferencváros december 31-én, a kölcsönszerződés lejártakor nem él a vételi opcióval, Keitának új munkaadót kell keresnie. Ideális esetben azonnal, de legkésőbb a brémai szerződésének lejárta után, 2026 júniusában. A németek szerint pedig koránt sem biztos, hogy a Fradi élni fog majd vételi lehetőségével, mivel Keita eddig nem nyújtott teljesen meggyőző teljesítményt a magyar bajnokságban. Finoman szólva sem alakult túl jól a korábbi Liverpool-játékos utolsó másfél éve a Werdernél. 2024 áprilisában a tartalékcsapathoz száműzték, miután Keita nem szállt fel a csapatbuszra és inkább hazament, miután megtudta, hogy nem lesz kezdő egy Leverkusen elleni bajnokin. A guineai játékos ezt követően igyekezett tisztázni a helyzetét és még az utolsó hónapokban is azt mondta, hogy az lenne a legjobb a számára, ha újra az első csapat tagja lehetne és a Werder Bremenben játszhatna tovább. Erre azonban aligha lesz már lehetősége.
forrás: csakfoci.hu




