Thomas Franken, a Mechelennel foglalkozó újságíró szerint jól döntött a Fradi a belga középhátvéd leigazolásával.
A Nemzeti Sport megkereste Thomas Frankent, a gva.be Mechelennel foglalkozó szakíróját, hogy jellemezze a Fradi legújabb szerzeményét: „Az idény elején sérülések és védők távozása miatt kapta meg a lehetőséget a Mechelenben, s a kiegyensúlyozott teljesítményével benn ragadt a kezdő tizenegyben – mondta belga kollégánk. – Sokakhoz hasonlóan én is úgy gondoltam, nem üti meg a szintet, de megkövetem Raemaekerst, stabilan játszott, a csapat egyik legjobbja volt. A sajtóhírek szerint a korábbi mecheleni kölcsönjátékost, Stephen Welsht is megkereste a Ferencváros – jól tette, hogy Toon Raemaekersre esett a választása, ő a jobb védő. Noha korábban a másodosztályban szerepelt kölcsönben, alkalmazkodott a bajnokság iramához. Nem ő a legtechnikásabb a posztján, de sokat fejlődött, megtanulta olvasni a játékot. Fő erénye, hogy párharcerős a földön és a levegőben egyaránt, kitűnő a passzjátéka. A hosszú labdáinak szeme van, indításai Toby Alderweireldéire emlékeztetnek. A nagyobb csapatok ellen is kiegyensúlyozott játékot nyújtott, soha sincs megilletődve. A Favágó becenevet aggattam rá, mert nemcsak kemény, hanem remek testfelépítésű védő, aki jól szerel, szenvedélye a barkácsolás, szívesen tölt időt a fa megmunkálásával. Belgiumból nézve a magyar bajnokság nem a legizgalmasabb, de előrelépett abból a szempontból, hogy nemzetközi kupamérkőzéseken, patinás egyesületben, sok néző előtt szerepelhet, szerintem jól döntött a klubváltással.”
forrás és teljes cikk: nso.hu





